A jelek szerint befejeződött a szembenálló felek pozícióvadászata, a csapatok elfoglalták a szerintük legoptimálisabb kiindulási pontokat – és…
Luhanszk közelében Brjankinál a valcmanisták tegnap délután kisérletet tettek a gyjebalcsevoi kazánba beszorított latorerők köré vont népköztársasági gyűrű megtörésére. Nagyszámú páncélozott jármű és tank bevetésével indultak meg, ám nem kis meglepetésükre és bánatukra a népfelkelők rejtett átcsoportosításaiba futottak bele. “Gőzük sem volt”, hogy a közelükben megtelepültek a népköztársaságiak.
Mintegy négyórás ádáz csatában kellett rádöbbenniük Nyalókakirály erőlködő pribékbandájának, hogy a doni kozákok egyik zászlóaljába botlottak. Igen drága botlás volt ez. Este nyolc órára a támadó valcmanista bitangok kilenc tankot, négy egyéb páncélost, és most még nem tudni mennyi latort veszítettek.
A brjanki valcmanista csoportosulás nem hogy segiteni nem tudott szorult helyzetű hordatársain, hanem szinte teljesen megsemmisült. A latorbrigád maradéka gyalogosan szóródott szét a környező erdőségekben. Levadászásuk napközben folytatódik.
Belorusszia elnöke – Alekszander Lukasenko – tegnap bejelentette, hogy országa adott esetben hajlandó lenne békefenntartó csapatokat küldeni Maradék – Ukrajnába.

“Batyka” javaslatát a DNR Legfelsőbb Tanácsának helyettes elnöke üdvözölte. Miroszlav Rugyenko szerint “nagyszerű lenne, ha a fehérorosz békefenntartó kontingens csapatai a Luhanszki és a Donyecki Népköztársaságok HATÁRAIN állomásozva biztosítanák az Ukrajnától FÜGGETLEN Donbassz területi sérthetetlenségét.
A kijevi udvar eközben hangosan ajvékolja tele a világot, mert az orosz – ukrán határ közelében – orosz oldalon – ismét “medvekarmok” nyomait látják. Az orosz hadsereg saját országának területén való jövés – menését a nyugati “demokráciát” fenyegető halálos veszedelemként éli meg a kijevi helytartóság, melynek az Irina Farion nevű oszlopos lotyója úgy véli, hogy Maradék – Ukrajna meg kell hogy érjen egy III. világháborút! Márminthogy a Nyugat számára.

http://balrad.wordpress.com/2014/10/03/ki-beszel-mar-tuzszunetrol/