2014. július 2., szerda

Lukanov: Oroszország honvédő háborúra készül

Oroszország biztonsági tanácsának főtitkár-helyettese nyilvánosan elismerte, hogy az ukrán Majdan célja a NATO keleti terjeszkedése volt. Evgyenij Lukanov annak kapcsán említette ezt, hogy az orosz csapatok kiterjedt hadgyakorlatokat tartanak az ukrán határ mentén. A politikus egyben hangsúlyozta, ez egy teljesen természetes dolog, az orosz honvédelemnek készülnie kell a várható helyzetre, mert a NATO vezérkara láthatóan egyre agresszívabb lépéseket tesz a keleti terjeszkedésre. Lukanov elmondása szerint ezeknek a hadgyakorlatoknak a célja, hogy felmérjék, készen áll-e a honvédelem a közeljövőben várható helyzetre. Több orosz sajtóorgánum szerint a NATO két éven belül nyílt katonai offenzívát kezdhet Oroszország ellen.
Lukanov hozzátette, hogy akár folytatja a NATO a keleti terjeszkedést, akár nem, a Szentpétervártól alig 150 kilométerre található balti országok már így is NATO terület, ami önmagában katonai fenyegetést jelent. Tekintve, hogy Szentpétervár Oroszország második legnagyobb városa, ez már most egy különösen veszélyes helyzet.
Hídfő.net | Amerikai csapatok a BaltikumonAmerikai csapatok Szentpétervártól 150 kilométerre
Kedden Oroszország nagykövetei előtt Vlagyimir Putyin elmondta, hogy bár a NATO az elmúlt két évtizedben mindvégig azt kommunikálta, jó kapcsolatokra törekszik és stratégiai partnerséget akar kialakítani, eközben kiterjesztette magát Kelet-Európára és már ott van az orosz határokon.
Korábban arra vonatkozóan is bizonyítékok kerültek elő, hogy amerikai zsoldosok vesznek részt Kelet-Ukrajnában a függetlenségi harcok leverésében, valamint bizonyítottá vált, hogy a NATO mesterlövészei radikalizálták a tömeget a kijevi forradalom során.

http://www.hidfo.net/2014/07/02/lukanov-oroszorszag-honvedo-haborura-keszul

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése