2014. július 2., szerda

Igor Sztrelkov összefoglalója a mai nap történéseiről Észak-Donbassból!

Dél tájban ismét elkezdte lőni Kijev zsoldostüzérsége Szlavjanszkot, Kramatorszkot, és Szemjonovkát valamint Nyikolajevkát. Szlavjanszk “Artyjom” kerülete szinte már nem létezik.
Mikolajevkánál kemény harcok vannak. Tömegesen vet be a junta tankokat és egyéb más páncélozott járműveket. A milicisták jobban kedvelik a tankrohamot, mint a tüzérségi támadást. A Kozeny-patak hidjánál viszont megtorpannak a tankok-és inkább csak lövöldöznek. A házakban sok kárt már nem tudnak tenni, viszont igy a milicia sem tud nekik ártani.
Szemjonovkánál megint kilőttek egy autóbuszt. Két civil meghalt, kettő megsebesült. Ugyanitt elesett két milicista is.
A határtérségben nagyon-nagy erőfeszitéseket tesz a latorhorda, hogy az átkelők fölötti ellenőrzést megszerezze. (Azzal ugyan sokra nem fognak menni, hiszen mintegy 80-100km. hosszon viszont “nyitott a zöld határ”-és erre a helyzetre gondosan oda is figyel a milicia.) Igen sikeresen működik a “csapj oda és fuss el” taktika.
Magyar idő szerint délután négy órakor kapta a hirt a Bal-Rad, hogy Mikolajevka és Szemjonovka térségében amolyan “rókafogta csuka-csukafogta róka” helyzet alakult ki. A latorhorda körbezérta a két falu-térségét, őket pedig a milicia. Ami itt készülődik, az komoly dolog lesz, hiszen a zsoldosoknak itt “GRAD” és “HURRIKÁN” ütegeken kivül sok harckocsija is “állásban” van. Márpedig az erdős-bokros területet nehezen tudják felügyelni, ami viszont a miliciáknak kedvez.


http://balrad.wordpress.com/2014/07/02/helyzetjelentes-eszak-donbasszbol/
Alekszander Borodaj a Donyeski Népköztársaság miniszterelnöke bemutatót tartott.
Donyeck mellett tegnap a milicia fel nem robbant kazettásbombát talált. Mint a kijevi latorhatalom légierejének “ajándékát”-amit valószinűleg nem zsoldosbandájának szánt. Ilyen szekezetet már egyébként a latorlégierő nem első alkalommal dobott le, de azok mind működtek. Az ilyen tipusú bombák és gránátok használatát egyébként nemzetközi egyezmények tiltják.
kazet
Alekszander Borodaj ezt a donyecki “leletet” mutatta be a sajtó képviselőinek-vetitéssel egybekötve. A hatásáról. Állitólag több újságiró rosszul lett.
Szeverodonyecket tovább lődözte ma délelőtt a banditatüzérség.
seb
http://balrad.wordpress.com/2014/07/02/anti-terrorista-operacio/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése