2014. július 13., vasárnap

Kun Béla zsidó népbiztosa találta ki a „málenkij robotot”


szogesdrot250.jpgNagy valószínűséggel egy magyarországi zsidó közgazdász, Sztálin hű kiszolgálója találta ki a málenkij robotot. A szovjetek által keletre hurcolt több százezer ember közül talán minden harmadik is életét veszthette, a többiek pedig szörnyű szenvedéseket éltek át. Az „ötletadó” Varga (Weisz) Jenő neve alig ismert a magyar történelemben, pedig kulcsfontosságú pillanatokban avatkozott be a magyar politikába.
A málenkij robotot, ezt a korábban „szovjet találmánynak” gondolt, semmivel sem igazolható eljárást – hiszen nem háborús bűnösökről, nem törvénytelenségeket elkövetőkről volt szó, de még csak nem is fegyveres testületek tagjairól – egészen más megvilágításba helyezi egy frissen megjelent könyv, A Kreml árnyékában. A tanulmánykötet szerzője, Baráth Magdolna valószínűsíti, hogy Moszkvában nem egy orosz, hanem a magyarországi ZSIDÓ közgazdász, Varga Jenő volt az, aki először vetette fel: „a legyőzött ellenséges ország ne csak anyagi jellegű kártérítést fizessen, hanem munkaerejével közvetlenül is járuljon hozzá a háború utáni szovjet újjáépítéshez”.
(Baráthhoz hasonlóan vélekedett Varga szerepéről 2006-ban Stark Tamás, a Magyar foglyok a Szovjetunióban című munka szerzője is.) - írja a hvg.hu, gondosan elfelejtve, hogy Varga NEM magyar, hanem magyarországi ZSIDÓ származású csúcsgonosztevő volt.
Varga Jenő az 1919-es magyarországi Patkányköztársaság idején a zsidó Kun Béla szintén zsidó származású egyik népbiztosa volt. Életrajzából kiderül, hogy Weisz Sámuel és Singer Julianna fiaként született szegény zsidó családban.

HunHír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése