2014. július 21., hétfő

Az amerikai kongresszus Oroszország elleni háborúra készül

Az amerikai szenátus jelenleg tárgyal egy törvénytervezetet, 2277. tervezet "A 2014-es orosz agresszió megelőzéséről" elnevezéssel. A dokumentum szerint a törvény beiktatásától számított 30 napon belül az elnök felhatalmazást kap egy "akcióterv elrendelésére, a szükséges anyagi költségek azonnali zárolásával". 
Hídfő.net | Amerikai kongresszus tervezet
A bizonyos "akcióterv" magában foglalja az Európában épített amerikai rakétarendszer teljes befejezését, azzal a céllal, hogy semlegesítse az orosz nukleáris csapásmérő erőt. A dokumentum szerint egyre nő a rakétatámadás kockázata, ezért Európában a NATO keretein belül be kell fejezni az amerikai rakétarendszerek telepítését.
A dokumentumot publikáló Contra magazin szerint a törvénytervezet egyértelműen a katonai beavatkozás pszichológiai előkészítésének tekinthető, - a civilek védelmére hivatkozik, ahogy a NATO korábbi beavatkozásait is rendszerint a civilek védelmére hivatkozva készítették elő.
Csakhogy - mint azt a nyugatiak rendszerint elfelejtik - Oroszországban is vannak civilek. Moszkva éles reakciót adott a szenátus tervezetére, a stratégiai rakétaerők 10 ezredét helyezték teljes készültségbe a központi és nyugati katonai körzetben. A harckészültség 32 napig tart. Igor Jegorov ezredes, a Védelmi Minisztérium szóvivője szerint a feltételek minden tekintetben háborús környezetnek tekinthetőek.

http://www.hidfo.net/2014/07/21/az-amerikai-kongresszus-oroszorszag-elleni-haborura-keszul

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése