2014. július 21., hétfő

Áder a NATO terjeszkedéséről tárgyal Varsóban

Lengyelországba látogat kedden Áder János köztársasági elnök annak a tárgyalássorozatnak részeként, melyet a térség államfőivel folytat a szeptemberi NATO-csúcsértekezlet előkészületeiről. Áder a visegrádi négyek, a balti országok, Románia és Bulgária elnökeivel tárgyal Varsóban, ahol a NATO keleti terjeszkedésére tett lépésekről és a NATO alapokmányának "kollektív segítségre" vonatkozó cikkelyének módosításáról folytatnak megbeszéléseket. Ennek kapcsán szó lesz az amerikai megszálló erők Európába telepített rakétarendszerének azonnali bővítéséről, valamint a "kollektív segítségre" vonatkozó szabályozás módosítására tett javaslatokról, melyek lehetővé tennék, hogy nagyobb létszámú NATO haderő állomásozzon a balti államokban, a V4 országokban, Romániában és Ukrajnában.
Áder tárgyalásain a kötelező diplomáciai köröktől eltekintve sokkal inkább lesz szó a fenti témákról, mint a NATO-csúcstalálkozó előkészítéséről. Szeptemberben ugyanis az Egyesült Királyságban tart csúcstalálkozót a NATO, ami az atlantista katonai tömb nyílt nyomásgyakorlása Skóciára, mely szeptember 18-ára írt ki népszavazást az Egyesült Királyságból elszakadásról. Skócia a függetlenedést követően ugyanis kiszakadhat a NATO-ból, a referendumot szervező politikai erők már jelezték, hogy a függetlenedést követően el kell távolítani az ország területéről a NATO haditengerészeti bázisát és nukleáris csapásmérő erőt. A NATO hónapokon át nem adott hivatalos választ a referendumot népszerűsítő Skót Nemzeti Párt megkereséseire, majd egy nyilatkozatban egyértelművé tették, hogy akár Skócia akarata ellenére is fenntartják az országban lévő NATO katonai létesítményeket, mert azokat nem tudják máshova áthelyezni. Vagyis szeptembertől a NATO jelenléte Skóciában megszálló jellegű.
Hacsak nem akar Hende helikoptereket küldeni Skóciába is, Magyarországnak aligha lehet köze a függetlenedő Skócia elnyomásához. Hazánk részvétele az ukrán konfliktusban azonban sokkal vészterhesebb, mivel a magyar külügy a keleti nyitás ellenére is Washington csatlósaként vesz részt a térségi politikában.
Hídfő.net | Áder Nagy Imre megemlékezés
A kormány megrendelésére készített közvélemény-kutatások egyértelműen mutatják, hogy a magyar lakosság abszolút többsége nem támogat semmiféle ukrán beavatkozást, még humanitárius indokra hivatkozva sem. A külügy emiatt titokban intézi az ukrajnai harctéren való részvételt, a magyar lakosság teljes félretájékoztatásával és - mint a holnapi tárgyalásról kiadott közlemény is mutatja - hamis tematikák megadásával, a választók dezinformálásával.


http://www.hidfo.net/2014/07/21/ader-nato-terjeszkedeserol-targyal-varsoban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése