Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2014. július 21., hétfő
Az Új Taktikára átváltott valcmanista elképzelés elég szépen gördül.
A “Maláj Remény” megmozgatta a kijevi
latorhatalom fantáziáját, ami le is gyűrűzött egészen a végeken
ténykedő “felszabaditókhoz”. Akiknek a fantáziája úgy el szabadult,
hogy Észak-Donbassz egyetlen lakott területe sincs biztonságban. Tegnap
a legtöbb dolgot Luhanszkban a tűzoltóknak okozták. Nem sajnálták a
régióközponttól a tüzérségi gránátot.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a
múlt hét végén megpenditette, hogy Kijev jobban tenné ha megpróbálná
inkább békés úton a helyzet rendezését a felkelőkkel.
Arszen Avakov kijevi hiénabelügyér
imigyen reagát facebookos bejegyzésében Lavrov javalatára:
“Terroristákkal nem tárgyalunk! Lavrovék menjenek a kurva anyjukba!”
Arszen Avakov tudja mit beszél!
Csak a jelek szerint a Kreml nem hajlandó felfogni!
Mert csakis erre lehet gondolni annak
kapcsán, hogy Vlagyimir Putyin-Oroszország elnöke-ma megint felhivást
intézett a megbékélésre a Donbasszban szembenálló felekhez. Nem az
elsőt! Nagy valószinűséggel viszont az utolsót!
Komoly bajban lehetnek Valcman zsoldosai, ha ilyen sok a győzelmi jelentés!
Valamit megfigyelhettünk már a
donbasszi harcok során. Ha a fasiszták sikerekről zengedeznek-komoly
problémáik vannak. Márpedig most zengedeznek!
Észak-Donbassz számtalan településének
“felszabaditásáról” zengedeznek. A dologból annyi igaz, hogy
Ljubilejnyij faluban valaki kitűzött egy ukrán zászlót. Prohorov az
LNR-szóvivője szerint semmilyen stratégiai fontosságú település nincs a
zsoldoshorda kezén, igy Jubilejnij sem. Vissza is rakták a Szent György
csikos zászlót.
Voltak az éjjel erőszakos kisérletek a
bérgyilkosok részéről, de kudarcba fulladtak. Borovszkojénál fél
tucatnyi tankjuk kilövése után felhagytak a kisérletezgetéssel.
A milicia “Bezler” csoportja
Artyemovszktól délre rajtaütött az “Ajdar” hordán. Nem tudni
felbecsülni a latorveszteséget, de az biztos, hogy veszett iramban
távolodtak a miliciától. Arra aztán végképp nem számitottak, hogy ilyen
távol Donyecktől rajtuk ütnek. “Bezlerék” haladnak tovább Donyeck felé.
Liszicsanszk mellett viszont komoly
veszélyforrást láttak-moszkvai idő szerint-hajnali négy órakor. Négy
“URAGAN” (Hurrikán) tipusú lator rakétavető haladt délkeleti irányba.
Ezeknek a hatótávolsága elérheti a 80km-t is. Rombolóereje sokszorosan
múlja fölül a BM-21-esekét.
Rubezsnojénál patthelyzet alakult ki.
Egy nagyobb létszámú milicia csoport akaszkodott össze a
Valcman-zsoldosok 51-es számú Vlagyimir-Volinszkij toborzású
hordájával. Mivelhogy a zsoldosok a városn belül vannak, a milicia
néhány sorozat után továbbállt.
Ehhez képest elképesztő
dadisikerektől, egyenesen fordulatról regél a kijevi fősodratú. (Eddig
is azt tették, csak hát akkor most hogyan lehet fordulat?)
A miliciák hadibeszámolójából az derül
ki, hogy katonailag az “Új Taktika” nem igazán jött eddig be a
latorhordának. A mintegy százötven civil halott nagy katonai sikert nem
jelent.
Eddig meg nem erősitett
hirforrás szerint viszont Nyalókakirály az éjszaka
“telefonbeszélgetést” folytatott a washingtoni Számadótiszttel. Hogy
milyen elismerésben részesülhetett a kijevi helytartó?-nem tudni. A
hirforrás szerint testőrsége az utolsó pillanatban tudta megakadályozni
az öngyilkosságot!
Igor Sztrelkov ma déli sajtótájékoztatóján egészen hihetetlen dologról számolt be.
A valcmanista bérgyilkosokból
verbuvált hordája kettős támadást inditott Donyeck ellen. Magát a város
lakott területeit lőtték először, nagy hatótávolságú rakétavetőkkel.
(“URAGAN”?)
Valamivel később pedig a repülőtér
ellen inditottak először tüzérségi támadást, maj egy idő után 3-4
tankból álló csoportositások is megjelentek. A repülőtéren rekedt
hordát őrző milicisták, és a repülőtéren kivüli önvédelmisek két
irányból is betámadták a támadókat, és eddig két alkalommal is
visszaverték a próbálkozásokat. Ám a latrokat ért nagy veszteségeik sem
téritették el a harmadik kisérlettől. Senki nem értette, hogy a szemmel
láthatóan nem a bekeritett hiénák kiszabaditása a cél, hanem egy
dögletes bűzt árasztó épület. Erről a miliciák mindig is sejtették,
hogy elhullott egyedeik tárolására használják a körbezártak.
Ám a második latortámadás
visszaverését követően egy elfogott rádióadásból kiderült, hogy a
latroknak pontosan a hullatárolóra fáj a foguk. A miliciák nem igazán
értik, hogy miért áldoznak fel ennyi zsoldost a bérgyilkosok?-de hát
ezzel nem is nagyon törődnek. A harmadik kisérletet is visszaverték.
Délig több mint tiz tankja ment rá a latorhordának a hullaszerzésre,
meg legalább harminc gyalogos martalóc. De érdekes módon, ezeket
hátrahagyták cimboráik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése