Amikor a témában kevésbé járatosak
ráeszmélnek a globalista „összeesküvés” tagadhatatlan igazságára,
gyakran azonnali és egyszerű választ szeretnének a probléma
értelmezésére. Occam borotvájának elve alapján azt gondolják, hogy a
legegyszerűbb válasz törvényszerűen egyben az igazság is. Pedig az elv
igazából azt mondja, hogy a bizonyítékok vagy tények tükrében kell
megtalálnunk a helyes értelmezést, ami az esetek többségében a kettő
vagy több magyarázat közül a legegyszerűbben rejlik.
Évtizedek óta köztudott és alaposan
dokumentált tény, hogy a globalizmus egy maroknyi „elit” – nemzetközi
bankár, központi bank, politikai vezető és számos exkluzív
kutatóközpont, agytröszt és tanácsadó szervezet és tagjaik – által
támogatott tudatos és határozott törekvés. Globalista céljaikat gyakran
nyíltan kimondják saját kiadványaikban, talán azt gondolva, hogy a
szemükben „oktalan köznépnek” tartott szélesebb tömegek úgysem veszik a
fáradtságot, hogy elolvassák.
Carroll Quigley, A külkapcsolatok Tanácsának bennfentese, Bill Clinton mentora, így fogalmazta meg a törekvést,
Tragédia és Remény című könyvében:
„A pénzügyi kapitalizmus erőinek messze nyúló célja volt létrehozni a
pénzügyi hatalom magánkézben lévő globális rendszerét, ami minden
ország politikai rendszere és a teljes világgazdaság felett is hatalmat
gyakorolhat. A tervek szerint a világ központi bankjai közös erővel és
feudalista eszközökkel, privát összejövetelek során hozott titkos
megállapodásokon keresztül irányítják majd ezt a rendszert, aminek
gerincét a svájci bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS)
alkotja, ami a világ (szintén magánkézen lévő) központi bankjainak
tulajdonában lévő magánbank. Valamennyi központi bank… megpróbálja
irányítani saját kormányát az általa folyósított kincstári hiteleken és a
valutaárfolyamok manipulálásán keresztül, ami által, kiegészítve
bizonyos gazdasági jutalmakkal, befolyásolhatják az adott ország és a
velük együttműködő politikusok tevékenységeit.”
A globalizmust aktívan terjesztő
embereket közös, vallásosnak is nevezhető ideológia köti egymáshoz,
aminek végső célja a Platón Államából is ismert világrend létrehozása.
Úgy gondolják, hogy a sors, és/vagy a genetika, arra rendelte őket,
hogy filozófus királyokként uralkodjanak az emberiségen, illetve, hogy
saját bölcsességük a legnagyobb
ajándék,
amit a világnak felajánlhatnak. Céljaik elérése érdekében pedig
káoszból rendet, vagy rendből káoszt teremthetnek, hogy az emberiséget
igényeik szerint alakítsák.
Ez a mentalitás egyértelműen
megmutatkozik az általuk épített és kihasznált rendszerekben. A
központi bankokon alapuló gazdaság például a nemzetek eladósításának, a
valuták inflálásának és a függőség érdekében történő gazdasági
kihasználásnak a tökéletes rendszere. A központi bankrendszer végcélja
egy történelmi léptékű pénzügyi válság elindítása, aminek eredményeként
egy teljes mértékben központosított globális hatalmat ajánlhatnak a
világnak, mint egyedüli „megoldást”.
A gazdasági és társadalmi
destabilizációt nem a központi bankok vezetői, hanem a felettük álló
globális intézmények, mint az IMF vagy a Nemzetközi Fizetések Bankja
(BIS) irányítják.
A globalisták írásaiból az is kitűnik,
hogy ez az „új világrend” nem önkéntes alapon működik majd. HG Welles, a
Fábiánus Társaság tagja és az Új Világrend című mű szerzője, a
következőket írta erről:
„… Amikor a küzdelem egyértelműen a világméretű szociális demokrácia
felé sodródik majd, komoly késedelmek és csalódások érkezhetnek,
mielőtt mindez hatékony és jótékony világrendszerré alakulhat.
Számtalan ember … fogja gyűlölni az új világrendet …. és életét adja
majd a tiltakozás során. Amikor ennek reményét
vizsgáljuk, figyelembe kell vennünk egy elégedetlenkedő nemzedék
kétségbeesését, akik közül egyesek egész gálánsnak és méltóságteljesnek
tűnnek.”
Ruchard Gardner, a Külkapcsolatok Tanácsának tagja, a Foreign Affairs 1974-es számában pedig így fogalmazott:
„Röviden, a „világrend házát” alulról felfelé, nem pedig fentről
lefelé kell felépíteni. William James híres szavaival élve, egy
hatalmas, „nyüzsgő zűrzavarnak” fog tűnni ez a valóság, de valójában
apránként véget vet majd a nemzeti szuverenitásnak és ezzel sokkal
többet lesz képes elvégezni egy hagyományos frontális támadásnál.”
Napokig sorolhatnánk a hasonló
idézeteket, de talán ennyi is elegendő ahhoz, hogy megértsük a
lényeget. Míg egyesek szerint a globalizmus a szabadpiacok és a
gazdasági fejlődés természetes hozadéka, a tényeket figyelembe véve
inkább az tűnik a legegyszerűbb magyarázatnak, hogy a globalizmus egy
szándékos háború a személyes és nemzeti szuverenitás ellen.
Ennek a gerilla-hadviselésnek a jelentős
része a természetes határokat érinti. Az ország, állam, város és
faluhatárok nem csupán papírra rajzolt vonalak vagy láthatatlan csíkok a
porban.
Az emberek természetének része a
közösségépítés. Ki tudatosan, ki ösztönösen keresi a hozzá hasonlóan
gondolkodó társakat, tudva, hogy együtt többre vagyunk képesek,
mindemellett tiszteletben tartva a másik egyéni szabadságát.
Nem tudjuk milyen lett volna a tökéletes
társadalom egy tökéletes, az Éden bukását nem ismerő, bűntelen
világban, de azt igen, hogy Isten határokat rendelt lakóhelyünknek, és a népek közötti különbözőség és sokszínűség Krisztus királysága alatt is megmarad. És bár az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész színén, ugyanakkor a hatalomért, nem pedig egymás segítéséért való egyesülés romboló és önző céljait Bábelnél leplezte le.
Senki sem szereti, ha erőszakkal
kényszerítik a közösségek összevonására. Manapság a tolerancia
kötelező erénynek számít, de érdekes módon az elvárás egyoldalú. Egyes
közösségeket köteleznek az értékeikkel ellentétes nézeteket vallók
feltétel nélküli befogadására, de a tolerancia a másik irányba nemcsak
nem működik, de még ennek az elvárása is intoleranciának számít. (Nem
beszélve a fogalmak terén tapasztalható káoszról. Egyebek között arról,
hogy a másik felé mutatott szeretet nem zárja ki az érték- és
véleménykülönbségek fenntartását.)
Bizonyos értékek, kultúrák és társadalmi
szerkezetek kölcsönösen kizárják egymást és nem összeegyeztethetők.
Egy határok nélküli világban ezt csakis úgy lehet megvalósítani, ha az
egyik kultúrát elpusztítják, hogy helyet adjanak egy másiknak. Ez a
globalista cél. Egy olyan világ létrehozása, ahol a globalista
gondolkodás és vallás tűnik az egyetlen járható útnak és ahol minden
kultúra és közösség egyetlen masszává olvad össze.
Nem a világ összes kormánya feletti
irányítás megszerzése a cél. Azt akarják, hogy saját képükre
formálhassák minden egyes ember gondolkodását és így mindenki áldásával
és teljes odaadásával uralkodhassanak mindenki felett. Az egyes
kormányok is csupán eszközök a cél felé vezető úton, hiszen egy kormány
nem tud üdvözülni vagy elkárhozni. A harc a lelkekért folyik és ezzel a
végcéllal kapcsolatban az elit tagjainak is csupán halvány sejtései,
esetleg sajátos értelmezései lehetnek. Azt gondolva, hogy a világot
használják saját birodalmuk felépítéséhez, nem veszik észre, hogy ők
maguk is csupán hasznos építőkövek egy múlandó és hiábavaló
építményben, amit egy „kéz érintése nélkül leszakadó kő” zúz majd szét,
hogy helyet adjon egy olyan birodalomnak, amit az egek Istene támaszt
és, ami megáll örökké.
Céljuk elérése érdekében el akarnak
törölni minden különbözőséget, minden választási lehetőséget és
bizonyos elveket a köztudatból, mivel saját világkultúrájukat tartják
az emberi civilizáció csúcsának és végcéljának. Ennek létrehozása pedig
nem lehetséges, amíg léteznek földrajzi vagy erkölcsi határok.
Ezért halljuk egyre erősebben azt a
mesterségesen létrehozott mémet, ami szerint a globalizmus ellenében a
szuverenitást preferáló kultúrák a gonosz melegágyai. A mém szerint a
„populista”, értsd konzervatív rétegek elmaradott gondolkodásmódja
jelenti a legnagyobb veszélyt a globalizmus által ígért „béke és jólét”
számára. A globalizmust ellenzőket rosszcsont, neveletlen gyerekeknek
állítják be, akik óvodai temperájukkal összemaszatolják az általuk nagy
gonddal festett mesterművet.
A globalisták legalább száz éve tartják
hatalmukban a világ számos kormányát, aminek eredményeként két
világháborút, egy nagy gazdasági világválságot és egy ma is tartó nagy
recessziót szabadítottak ránk, a megszámlálhatatlan regionális
konfliktusról, népirtásról és a szabad kezdeményezések szisztematikus
elnyomásáról nem is beszélve.
A globalisták elég régóta uralják a
világot a háttérből, ugyanakkor az elmúlt száz év minden baját a
határok létezésére és a szuverenitást támogatókra próbálják kenni.
Nem létezik bizonyíték arra, hogy a
globalizáció, a kölcsönös és kötelező függőség és a központosítás
valóban működhet. Sőt. Inkább arra találunk bizonyítékot, hogy nem
működik. Elég, ha egy pillantást vetünk az Európai Unióban jelenleg
uralkodó állapotokra. A globalisták ugyanakkor azt akarják elhitetni
velünk, hogy a világ azért van ilyen állapotban, mert nem eléggé
központosított, a megoldás pedig kizárólag a teljes és tökéletes
egyesülésben található.
Eközben szisztematikusan démonizálják a
szuverenitásból eredő elveket és értékeket, egyenlőségjelet téve az
önálló kultúrák és hitek és a gonoszság közé, hogy a felnövő generációk
automatikusan ezekben lássák a világ problémáinak gyökerét. Enélkül
soha nem lennének képesek a tömegek áldásával felállítani egy határok
nélküli világot.
Egy határok nélküli börtönt, ahol
útlevél helyett egységesen vallott gondolatok biztosítják majd a szabad
mozgást és a létezéshez való jogot.
Amikor
Jézus a világba jött, a világ nem fogadta el őt
,
mert politikai királyságot várt, így az övéi nem vették észre azt a
sokkal hatalmasabb és örök királyságot, ami szívről szívre haladva
győzte le a világot és ami akkor is itt lesz, amikor a globalizáció már
halvány emlékként sem létezik majd.
http://idokjelei.hu/2016/11/globalizmus-a-hatartartalan-borton/
