2020. december 30., szerda

Viganò érsek felfedi a Covid-19 általi Great Reset-et (Nagy Lenullázást)

Az Egyesült Államok volt apostoli nunciusa, a vatikáni diplomata és címzetes érsek, Carlo Maria Viganò többször is közbeszéd tárgya volt. 2018. augusztus 26-án felfedte, hogy Ferenc pápának nem csak 2018 júliusa óta, mint ahogy azt a New York Times írta, hanem 2013 júniusa óta tudomása volt Theodore McCarrick ex-bíboros kiskorúak ellen elkövetett szexuális zaklatásairól. Viganò érseket azóta felfüggesztették tisztségeitől és feladataitól és rejtőzködve él. Biztonsági okokból Viganò érsek titokban tartja tartózkodási helyét. Miután 2020-ban többször is kritikusan nyilatkozott a Korona-intézkedésekről, 2020 november elején nyílt levélben fordult az Egyesült Államok elnökéhez. A következőkben néhány részlet a lefordított levélből: NYÍLT LEVÉL az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez [...] Elnök úr, engedje meg, hogy ebben az órában szólíthassam meg Önt, amikor az egész világ sorsát az Isten és az egész emberiség elleni globális összeesküvés fenyegeti. Érsekként írok Önnek, mint az apostolok utódja, mint az Amerikai Egyesült Államok volt apostoli nunciusa. […] Naponta tapasztaljuk azon erők egyre gyakoribb támadásait, akik le akarják rombolni és meg akarják semmisíteni a társadalom alapköveit. A természetes családot, az emberi élet iránti tiszteletet, a hazaszeretetet, az oktatás és a gazdaság szabadságát. Államfőket és vallási vezetőket látunk, amint a nyugati kultúra és annak keresztény szellemiségének öngyilkosságát segítik elő, miközben a polgárok és hívők alapvető jogait egy olyan egészségügyi vészhelyzet nevében tagadják meg, amely egyre inkább egy embertelen, arctalan zsarnokság megteremtésének eszközeként rajzolódik ki. A „Great Reset“ - Nagy Lenullázás nevű globális terv van folyamatban. Tervezője egy globális elit, amely az egész emberiséget olyan kényszerintézkedések bevezetésével akarja leigázni, amelyek az egyéni szabadságjogokat és az egész lakosság szabadságát drasztikusan korlátozzák. Ezt a tervet már számos országban jóváhagyták és finanszírozták, más országokban még korai stádiumban van. A világ országainak vezetői mögött, akik bűntársai és végrehajtói ennek a pokoli projektnek, gátlástalan személyiségek állnak, akik a Világgazdasági Fórumot és az olyan eseményeket, mint az Event201-et finanszírozzák és saját terveik megvalósítására használják. A Nagy Lenullázás célja egy olyan egészségügyi diktatúra bevezetése, amely a szabadság megszüntetésére irányuló intézkedéseit csábító ígéretek - mint a garantált jövedelem és az egyéni adósságok elengedése - mögé rejti. A Nemzetközi Valutaalap ezen engedményeinek ára a magántulajdonról való lemondás, valamint a Bill Gates és a nagy gyógyszeripari vállalatcsoportok együttműködésével támogatott COVID-19 és COVID-21 oltási program keresztülvitele. A Nagy Lenullázás híveit motiváló hatalmas gazdasági érdekek mellett az oltás bevezetése, az egészségügyi igazolvány vagy útlevél és a digitális személyi igazolvány bevezetése mind a világ lakosságának nyomon követéséhez fog vezetni. Azokat, akik nem fogadják el ezeket az intézkedéseket, internálótáborokban vagy házi őrizetben fogják tartani, és minden vagyonukat elkobozzák. Elnök úr, feltételezem, hogy Önnek tudomása van arról, hogy a Nagy Lenullázás egyes országokban ez év végén és 2021 első felében kerül bevezetésre. Ennek érdekében további lezárásokat terveznek, amelyeket hivatalosan a pandémia állítólagos második és harmadik hulláma indokol. Ön nagyon jól tudja, hogy a pánikkeltés és az egyéni szabadságjogok drákói korlátozásának feljogosítására milyen eszközöket használtak, amelyek rafinált módon globális gazdasági válságot váltanak ki. Tervezőik szándékainak megfelelően ez a válság arra fog szolgálni, hogy lehetetlenné tegye a nemzetek visszatérését a Nagy Lenullázásból és ezáltal a végső csapást gyakorolja egy olyan világra, amelynek létét és emlékezetét teljesen ki akarják törölni. Elnök úr, jelenleg még a világ magában foglalja az emberek vonzalmait, szeretetét, intézményeket, hitet, kultúrát, hagyományokat és eszméket. Emberi értékeket, amelyek nem automataként működnek, nem gépként engedelmeskednek, mert lelkük és szívük van, s mert olyan spirituális kötelék köti össze őket, amely felülről meríti erejét, attól az Istentől, akit ellenfeleink le akarnak győzni. Ahogy ezt Lucifer próbálta meg az idők kezdetén az ő "non serviam"-mával. [...] Néhány hónappal ezelőtt még könnyű volt „összeesküvés-elmélet” megbélyegzéssel rágalmazni azokat, akik leleplezték ezeket a szörnyű terveket, amelyeknek megvalósítását manapság a legapróbb részletekig látjuk. Ez év februárjáig senki sem gondolta volna, hogy városaink polgárait letartóztatják, csak azért, mert kimennek az utcára, üzletüket nyitva tartják és vasárnap templomba akarnak menni. De most ez történik az egész világon [...]. És míg a politikusok elbarikádozzák magukat palotáikban és olyan rendeleteket hoznak, mint a perzsa satrapák, addig a vállalkozások csődbe jutnak, az üzleteket bezárják és az embereket megakadályozzák abban, hogy éljenek, utazzanak, dolgozzanak és gyülekezeteikben, templomaikban imádkozzanak. Ezen akció katasztrofális pszichológiai következményeit már most is láthatjuk, kezdve a kétségbeesett vállalkozóktól, egészen a barátaiktól és osztálytársaiktól elszakított gyermekeink öngyilkosságáig, akiknek azt mondják, hogy a tanórákat otthon, egyedül a számítógép előtt ülve kövessék. [...] És mégis e borús kép közepette, a „láthatatlan ellenség” ellenére feltartóztathatatlanul előre tör a remény. Az ellenség nem tud szeretni, és nem fogja fel, hogy nem elég egy általános jövedelmet biztosítani vagy a jelzálogkölcsönöket törölni ahhoz, hogy leigázhassa és meggyőzze a tömegeket, arról, hogy hagyják magukat jószágként megbélyegezni. A nép, amely túl sokáig tűrte a gyűlöletes és zsarnoki hatalom visszaéléseit, újra felfedezi, hogy van lelke; felismeri, hogy nem hajlandó a szabadságát az identitásának egységesítésével és törlésével felcserélni. Kezdi megérteni a családi és társadalmi kapcsolatok értékét, a hit és a kultúra kötelékeit, amelyek a tisztességes embereket összekötik. Ez a Nagy Lenullázás azért van bukásra itélve, mert azok, akik tervezték, nem értik, hogy még mindig vannak emberek, akik hajlandóak kimenni az utcára, hogy megvédjék jogaikat, megvédjék szeretteiket, hogy biztosítsák gyermekeik és unokáik jövőjét. A globalista projekt mindent egyenlősítő embertelensége szánalmasan összeroppan a Fény Gyermekeinek határozott és bátor ellenállása által. […] Isten áldja az Amerikai Egyesült Államokat! Carlo Maria Viganò Ulpiana címzetes érsek az Amerikai Egyesült Államok volt apostoli nunciusa

 

von hm.

Források/Linkek: Viganò nyílt levele Trump amerikai elnökhöz https://unser-mitteleuropa.com/erzbischof-vigano-schreibt-an-trump-bergoglio-an-der-spitze-eines-boesen-globalen-plans/
Viganò leleplezi, hogy a pápa fedezi a gyermekgyalázást https://tudomine.wordpress.com/2019/12/30/msgr-carlo-maria-vigano-ueber-das-pontifikat-von-papst-bergoglio/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése