A Malmöben élő svédek péntek reggel 8:30-kor az “Allah nevében” című terrorista propagandaműsort hallgatták egy helyi rádión, miután egy terrorszervezet meghekkelte a rádióadást.
Átmenetileg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet toborzó adását lehetett hallani egy svéd rádióadó frekvenciáján, miután a terrorszervezet kalózrádiót kezdett működtetni Stockholm közelében.
Az “Allah nevében” című indulót péntek reggel 8:30-tól hallhatták a megdöbbent svédek, ráadásul a háromperces dalt közel egy órán keresztül sugározták. Az SVT hírügynökség beszámolójában az áll, hogy a dal
örök boldogságot és sorban álló szűzlányokat ígért azoknak, akik csatlakoznak a terrorszervezethez.
Jakob Gravestam, a Bauer Media marketingigazgatója elismerte, hogy az eset megtörtént, és a rádiót péntek reggel hallgató svédek tényleg terrorista propagandát hallhattak egy órán át.
A nemzeti hírközlési hatóság szerint az ismeretlen személy bűncselekményt követett el, de utólag már “lehetetlen” megállapítani a személyi kilétét, tehát Svédországban büntetlenül mehet a terrorista propaganda, az elkövetőt soha nem fogják megtalálni.
2012 óta Svédországból több mint 300 sokadik generációs migráns utazott Szíriába és Irakba, hogy csatlakozzon valamelyik ott harcoló terrorszervezethez. A svéd hatóságok visszavárják őket, és “hazatérésük” után lakást, segélyt adnak a terroristáknak.

http://www.hidfo.ru/2017/11/egy-oran-at-terrorista-propagandat-adtak-a-gyanutlan-sved-radiohallgatoknak/