David Davis, az Európai Unióból kilépésért felelős brit miniszter egyértelműen kijelentette, hogy nem fognak 100 milliárd eurót fizetni az EU-nak a kilépés lehetőségéért cserébe.
Az Egyesült Királyság nem fogja kifizetni azt a „válási számlát”, amit az Európai Unió vár tőle a Brexit lefolytatása után – mondta David Davis, az Európai Unióból kilépésért felelős brit miniszter.
A nap folyamán a Financial Times arról számolt be, hogy az Európai Unió a korábban jelzettnél magasabb összeg megfizetését várja el az Egyesült Királyságtól; az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker által márciusban követelt 60 milliárd euró mostanra 100 milliárdra növekedett, és a kilépési tárgyalások során ez egy olyan tényező lenne, amiből az Európai Unió nem hajlandó engedni; eleve bármilyen megállapodás csak akkor lehetséges a Brexittel kapcsolatban, ha a britek elfogadják ennek az összegnek a megfizetését.
A kilépésért felelős miniszter azonban az ITV-nek nyilatkozva egyértelműen kijelentette; „nem fogunk 100 milliárdot fizetni.”
Az a célunk, hogy megkössünk valamiféle megállapodást, de eközben szem előtt tartjuk az alternatív lehetőséget is. Nem véletlen mondta Theresa May, hogy a megállapodás hiánya jobb mint egy számunkra előnytelen megállapodás megkötése.” – mondta. Davis szerint amiatt sem fognak fizetni az EU-nak, mert Brüsszel mindig egyre többet követel: korábban 50 milliárd eurót kértek, később ez 60 milliárdra nőtt, mostanra pedig már 100 milliárdos megfizetendő összegről beszélnek a Brexit kapcsán.
2016 június 23-án a britek népszavazással döntöttek arról, hogy kilépjenek-e az Európai Unióból. A szavazás során a választók 51,9%-a, több mint 17,4 millió ember döntött az Európai Unióból kilépés mellett.


http://www.hidfo.ru/2017/05/a-brexit-miniszter-szerint-nem-fognak-fizetni-a-kilepesert/



Az új brit kormány mégse lépne ki az Európai Unióból

Az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani úgy gondolja, hogy a Brexitet még vissza lehet fordítani, és az új brit kormány meggondolhatja magát az Európai Unióból kilépéssel kapcsolatban.
Tajani a The Guardian brit lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy nem számít, ha a másik 27 tagállam már elfogadta a britek kilépését, és ez a folyamat bármikor visszafordítható, ha a kormány meggondolja magát a választások után.
A brit parlament alsóháza szerdán támogatásáról biztosította Theresa May előrehozott választások kiírására vonatkozó tervét. A kormányfő szerint az előrehozott választás célja, hogy túllépjenek a parlament megosztottságán, és sikeresen lebonyolítsák az Európai Unióból kilépést megelőző tárgyalásokat.
2017. április 20-án a Munkáspárt Brexit-felelős bizottsági tagja, Stephen Timms azonban a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, az előrehozott választás inkább az EU-ból kilépés elhalasztását szolgálja, nem a tárgyalások sikeres lebonyolítását.

http://www.hidfo.ru/2017/04/az-uj-brit-kormany-megse-lepne-ki-az-europai-uniobol/