Mióta veszélybe került Soros György egyetemének fennmaradása, különböző csoportok számos, a főváros közlekedési infrastruktúrájának megbénítását célzó demonstrációt hirdettek meg. Mivel se a hídlezárás, se a BKV-sztrájk nem jött össze, meghirdettek egy újabb taxis blokádot.
A Soros György egyetemének ügyében tiltakozó be nem jegyzett szervezetek – Facebook-csoportok – először április 5.-ére hirdettek meg hídlezárásokat Budapesten, a CEU-ügyben zajló tüntetések támogatásaként. Ezek az akciók sikertelenül végződtek, mert az első, reggel 8-ra meghirdetett hídlezárásra 40 újságírót leszámítva senki nem ment el. A nap folyamán meghirdetett további hídlezárásokat a budapesti rendőrfőkapitány tiltotta le a police.hu-n megjelent közleményben. Mivel a megmozdulást illegálissá nyilvánították, a liberális sajtó visszavonulót fújt és a továbbiakban nem merték nyíltan támogatni a meghirdetett programokat – ettől függetlenül címlapon leközölték, hátha elmegy valaki a törvénysértő hídlezárási akcióra.
A tervezett hídlezárásokkal egy időben a BKV két legnagyobb szakszervezete is sztrájkot hirdetett meg, melynek eredményeként április 18. után a nap felében gyakorlatilag megbénult volna a budapesti tömegközlekedés. Utóbbi akció sem járt megfelelő eredménnyel azok számára, akik most a felsőoktatási törvényre hivatkozva akarnak minél nagyobb felfordulást csinálni: a főpolgármester a követeléseknek megfelelő nagyságrendű béremelési ajánlatot tett, emiatt a két nagy szakszervezet visszavonta a sztrájkbejelentést.
Nem sokkal az után, hogy a BKV-sztrájkkal sem sikerült Budapest megbénítása, egy újabb akciót hirdet címlapon az összes liberális sajtóorgánum. A két elbukott kísérlet után a taxisokat mozgósították. A Népszava beszámolója szerint már most szerdán megkezdődött volna a demonstráció, ám az akciót ismeretlen okból lefújták.
Az ATV szerint „Orbán most veszítette el Budapestet”, a 24.hu pedig azt írja, a Fidesz-KDNP politikusai kormánybuktatási kísérletről beszélnek. Egyértelmű: Budapesten ismét hibrid háború zajlik. Valakik bármilyen áron meg akarják bénítani a fővárost, hogy ezáltal támogassák a kormányra nehezedő külföldi nyomásgyakorlást. Ha így folytatják tovább, nem lesz elég a civil szervezetek működésének átláthatóvá tétele, de szükség lehet egy hibrid fenyegetések elleni minisztériumra is.
A New York Times nevű propagandalap teljes szerkesztősége egyébként épp most szólította fel a magyar államfőt, hogy ne írja alá a felsőoktatási törvény módosítását, ami ellen korábban az amerikai külügyminisztérium, az amerikai nagykövetség, és számos, külföldről támogatott civil szervezet tiltakozott.

http://www.hidfo.ru/2017/04/valaki-minden-aron-le-akarja-benitani-a-fovarost/




A
magyarokkal nem foglalkoznak, csak a milliomos külföldiekért tüntetnek

A devizahitelesek problémájával nem foglalkozott se a liberális sajtó, se az általuk felhizlalt álcivil szervezetek, de ha Soros György egyeteméről van szó, képesek azonnal több ezer külföldi állampolgárt toborozni a tüntetéseikre.
A CEU ügyében tartott tüntetést övező általános megvetésről tanúskodik a liberális sajtó Facebook-bejegyzései alatt látható kommentáradat tekintélyes hányada. Miközben az Index.hu újságíróit nem foglalkoztatja a bedőlt devizahitelek miatt kilakoltatott családok ügye, azonnal megjelenési felületet biztosítanak minden olyan civil szervezetnek, ami közel-keleti migránsoknak akar segíteni, vagy a Soros-hálózat egy veszélyeztetett láncszemét védelmezi.
A tüntetések jellegéből azonban egyenesen következik, hogy magyarok problémájával nem foglalkoznak; Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szerint a vasárnap délutáni tüntetést egy külföldi ügynökhálózat szervezte, ami befolyásos nemzetközi csoportok érdekérvényesítésének részeként megtéveszti és felhasználja a magyar választókat.
„A Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek gründolták, azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott ügynökszervezetek átláthatóságáról szóló törvényt” – mondta.
Ez a szervezethálózat szemmel láthatóan csak saját tagjait védelmezi. Egymásért kiállnak a külföldi ügynökhálózat tagjai, pl. a nyugati liberalizmust képviselő egyetemek, liberális sajtóorgánumok, Soros alapítványai által pénzelt álcivil szervezetek – de nem állnak ki senki másért, aki nem része ennek az ügynökhálózatnak, vagy akit a hálózat nem tud a saját céljaira felhasználni.
Mivel a magyar emberek problémáival nem foglalkoznak és emiatt belföldi támogatottságuk minimális, kénytelenek voltak több ezer külföldi állampolgárt Budapestre hívni, hogy tüntessenek a kormány ellen. A CEU fennmaradásáért sok ezer olyan külföldi fiatal tüntet, aki több millió forintot fizetett ki Soros György egyetemének, és nem akarja veszni hagyni ezt a pénzt.

http://www.hidfo.ru/2017/04/a-magyarokkal-nem-foglalkoznak-csak-a-milliomos-kulfoldiekert-tuntetnek/



A
migránsok képviselői is benéztek a CEU-tüntetésre

A CEU melletti kiállást hirdető tüntetés valójából nem is a CEU ügyéről szólt: a szónokok a megszokott balliberális felszólalásokat olvasták fel, többek közt a migránsok szabadon eresztése mellett foglaltak állást.
A Tanítanék Mozgalom képviselőjének beszédében nem fő témaként jelent meg az oktatás helyzete és a CEU ügye, ehelyett inkább a cigányság helyzetével foglalkozott és a határőrizet elleni agitáció volt meghatározó az elhangzott beszédben.
„A Tanítanék Mozgalom képviselője felhozta a romák helyzetét, a hátrányos helyzetű diákok helyzetét is a Szabad ország, szabad CEU, szabad gondolat! címmel meghirdetett budapesti demonstráción. Ami a tüntetőkből is megrökönyödést váltott ki, hogy a migráció témája is szóba került, ugyanis a tanítanékosok azt követelték, hogy ne zárják tranzitzónába az illegális bevándorlókat.” – áll az Echo TV honlapján megjelent beszámolóban.
A tüntetésen felszólaló szónok követelte, hogy az EU határain átszökő illegális bevándorlók szabadon mozoghassanak az országban – és ezáltal az Európai Unió területén -, emellett kifejtette, hogy szerinte a határőrizet embertelen dolog, a migránsok jogainak sértését jelenti.
A migránspárti civil szervezetek korábban – ameddig nem épült meg a déli határkerítés -, a Budapesten feltorlódott illegális bevándorlókat próbálták mozgósítani kormányellenes tüntetésre, mígnem a kormány egy éjszaka alatt Ausztriába buszoztatta a Budapesten felgyűlt több mint tízezer közel-keleti migránst.
A CEU melletti tüntetést szintén import tüntetőkkel sikerült összehozni; a tegnapi kormányellenes demonstrációra több ezer külföldi állampolgárt mozgósítottak, akik korábban a CEU-n szereztek diplomát, vagy jelenleg is a Soros-egyetem hallgatói, emiatt átmenetileg Magyarországon tartózkodnak.

http://www.hidfo.ru/2017/04/a-migransok-kepviseloi-is-beneztek-a-ceu-tuntetesre/



A
baloldal eddigi legnagyobb ballépése a CEU melletti kiállás

A Soros-egyetem ügyében szervezett tüntetés mélypont az ellenzéki pártok számára: az Orbán-kormánynak további bátorítást jelent, hogy a politikai ellenfelek csak akkor tudnak egy nagyobb tüntetést összehozni, ha ahhoz több ezer külföldi állampolgárt importálnak.
Több ezer külföldi kormányellenes tüntető gyülekezik Budapesten, akik egy Facebook-csoport szervezésében a CEU melletti kiállás ürügyén kívánnak tiltakozni egy a magyar országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás ellen. A tüntetést – bár még egyelőre nem tudni, hányan jelennek meg rajta – az idei év eddigi legnagyobb demonstrációjaként, és a civil szervezetek számára hatalmas sikerként tálalja a külföldi titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező liberális sajtó.
Egy a CEU bezárása ellen tartott több ezres demonstráció azonban nem háttérbe szorítja, hanem épp ellenkezőleg; a középpontba állítja azt a tényt, hogy magyar civil szervezetek, ellenzéki pártok nem bírják a magyarországi választópolgárok olyan mértékű támogatását, hogy egy több ezer résztvevővel zajló tüntetést tartsanak.
Az első komolyabb tömegdemonstrációt akkor tudta összehozni az ellenzék, amikor végre sikerült több ezer külföldi állampolgárt utcára vinni a magyar kormány ellen.
Budapesten ugyanis ez zajlik: a CEU-n végzettek mintegy 80%-a külföldi állampolgár, őket sikerült mozgósítani kormányellenes tüntetés céljából, vagyis több ezer külföldi állampolgár tüntet a magyar kormány ellen. A megmozdulást szervező Facebook-csoport is két nyelven – magyarul és angolul – szervezi a megmozdulást.
Bár a tömegdemonstrációt sikerként kommunikálják, a történtek éppen arra hívják fel a figyelmet, hogy Magyarországon ma nincs olyan ellenzéki párt, amiben olyannyira hinnének a választók, hogy hívásukra több tízezer magyar állampolgár utcára vonuljon.
Az ellenzéki pártok szégyene a CEU melletti kiállás, amivel tovább rombolják saját támogatottságukat. Korábban Facebook-csoportokon keresztül próbáltak migránsokat bevonni a kormányellenes tüntetésekbe, ameddig még nem volt határkerítés. Most, hogy már van határkerítés, külföldi tüntetőket csődítenek Budapest utcáira. A megmozdulás szervezői azonban éppen ezzel adnak legitimációt a kormánypártoknak arra, hogy az összes balliberális ellenzéki párt és álcivil szervezet működését ellehetetlenítsék. Ezek a szervezetek ugyanis másra sem képesek, mint a magyar kormánnyal szemben külföldi hivatalokhoz fordulni, és külföldi sajtóorgánumok ágyútüze alatt több ezer külföldi kormányellenes aktivistával felfordulást csinálni Budapest utcáin, hogy utána a nyugati sajtó az erről készült fotókat mutogatva Magyarországot kritizálja.
A CEU melletti tüntetés lezajlása után fel lehet tenni a lényeges kérdést: kinek van szüksége olyan civil szervezetekre és olyan politikai pártokra, akik a magyar választók megszólítása helyett inkább több ezer külföldi aktivistával akarnak kormányt dönteni?

http://www.hidfo.ru/2017/04/a-baloldal-eddigi-legnagyobb-ballepese-a-ceu-melletti-kiallas/