2016. december 23., péntek

Ezúttal a valóság észlelését államosítanák a bevándorláspártiak

Megdöbbentő méretet ölt a német kormány cinizmusa. Úgy gondolják: ha nem beszélhetnek róla, hátha nem veszik észre az emberek, hogy kirabolják és megerőszakolják őket. Angela Merkel visszatérne az „amiről nem akarunk beszélni, az márpedig nem létezik” irányelvéhez.
A német belügyminisztérium azt tervezi, hogy létrehoz egy Dezinformáció Elleni Védelmi Központot a következő évi országgyűlési választások előtt. A bejelentés annak hatására történt, hogy az Amerikai Egyesült Államokban tartósan zajlik egy mesterségesen fenntartott hisztéria, miszerint Donald Trump megválasztása és Hillary Clinton megalázó veresége úgynevezett „álhíreknek” köszönhető, ami a „valós híreknél” nagyobb arányban jutott el az emberekhez.
Az új állami hivatal célja, hogy eldöntse az emberek helyett, mi valóságos, és mi nem.
A Der Spiegel magazin beszámolója szerint az új hivatal létrehozását gyors ütemben akarják megvalósítani, hogy már a választásokat megelőző kampányidőszakban működésbe léphessen. Ezt az „Igazságminisztériumot” az Angela Merkel német kancellár szóvivője által vezetett Szövetségi Sajtószolgálat fogja irányítani.
Nem propaganda és cenzúra, hanem „politikai oktatási munka”
A belügyminisztérium közleménye szerint „a poszt-igazság korszakának elfogadása egyenlő lenne a politikai kapitulálással.” A minisztérium ehelyett „a politikai oktatási munka intenzívebbé tételét” javasolja, különösen az országban élő törökökre és oroszokra vonatkozóan.
Számos politikus, többek közt a szociáldemokraták egy vezető alakja, Thomas Oppermann is javasolta az „álhírek” terjesztésének kriminalizálását. Oppermann szerint a Facebook 24 órán belül el kell távolítson minden, a kormány által kifogásolt bejegyzést, és ha ezt nem teszi meg, bírságokat kell fizessen.
Oppermann a Der Spiegelnek nyilatkozva azt mondta, a Facebookot arra fogják kötelezni, hogy állandó, a nap 24 órájában és az év 365 napjában elérhető képviseletet működtessen Németországban, ami napon belül el kell távolítsa a kormány által kifogásolt bejegyzéseket. Ha a Facebook nem távolítja el a bejegyzést 24 órán belül, félmillió eurónál kezdődő bírságot kell fizessen minden egyes kifogásolt bejegyzés után.
Tekintve a német vezetők által jelenleg képviselt ideológiát, ez alapján a Facebook állami kényszer hatására egy olyan, központilag ellenőrzött médiafelületté válhat, mint a hagyományos fővonalú média – aminek sok esetben gyakorlatilag semmi köze a valósághoz, emiatt az emberek alternatív hírforrásokat keresnek.
A multikulturalizmust, bevándorlást, „nyílt társadalmat” képviselő bejegyzések maradhatnak, a hollywoodi erőszak szintén maradhat – a migránsok által elkövetett gyilkosság és nemi erőszak híre nem maradhat. Az igazság nagyon veszélyes a választások előtt, befolyásolhatja a szavazás kimenetelét. Emiatt jön létre a Dezinformáció Elleni Védelmi Központ, aminek segítségével az állam megmondja, mit kell gondolni a világról. Az egyén szabadságjogaira gyakran hivatkozó liberálisok pedig mind együtt bólogatnak, és támogatják a valóságértelmezés államosítását.


http://www.hidfo.ru/2016/12/ezuttal-a-valosag-eszleleset-allamositanak-a-bevandorlaspartiak/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése