atv-kalman-olga-egyenes-beszed
Egy ukrán terrorszervezet zászlaját használja az ATV Egyenes Beszéd című műsora, amelyben balliberális politikusok arról nyilatkozgatnak, hogy demokratikus úton már nem tudják megdönteni a kormányt.
Egy több országban betiltott és terrorszervezetté nyilvánított ukrán paramilitáris szervezet, a Jobb Szektor zászlaját használja az ATV Egyenes Beszéd című műsora, amelyben többek között balliberális politikusok nyilatkoznak nagy nyilvánosság előtt arról, hogy a kormány egy diktatúra, amit demokratikus úton – azaz országgyűlési választással – már nem lehet megdönteni.
Az alábbi képeken egyértelműen látható, hogy az ATV műsora egy több országban terrorszervezetté nyilvánított neonáci mozgalom zászlaját használja.
Az ATV-ben:
atv-egyenes-beszed-1(a képernyő bal alsó sarkában látható logót kell nézni)
atv-egyenes-beszed-2
A következő képeken pedig ugyanez a szimbólum Ukrajnában, a demokratikusan választott kormány erőszakos elmozdításának előkészületei közben:
jobb-szektor-9
jobb-szektor-5A Jobb Szektor utcai harcosai, akiket az atlantisták felhasználtak a kormány megdöntésére. Később besorozták és elküldték őket a frontra meghalni, amikor már nem volt szükségük kormányellenes utcai harcosokra.
jobb-szektor-6
Korábban a magyarországi balliberális pártok prominens alakjai az ATV Egyenes Beszéd című műsorában számos alkalommal kifejtették, hogy demokratikus úton nem tudnak kormányra jutni.
Napokkal ezelőtt pedig a német Süddeutsche Zeitung egy írása kifejezetten a magyar kormánnyal foglalkozott, és kijelentette, hogy Magyarországon a kormányt nem lehet megdönteni demokratikus módszerekkel.
http://www.hidfo.ru/2016/11/ukran-terroristak-szimbolumait-hasznalja-a-liberalis-sajto/