A Muszlim Arbitrációs Bíróság megpróbálta meggyőzni a brit Koronaügyészséget, hogy ejtsenek minden vádat egy muszlim férfi esetében, aki erőszakos bűncselekményeket követett el.
A “Southall Black Sisters” néven működő, az erőszakos bűncselekmények áldozatává vált nőket segítő szervezet hétfői közleménye szerint a bevándorló közösségek által működtetett illegális saría-bíróság nyomást gyakorol a hivatalos szervekre, hogy egy muszlim férfi esetében ejtsék az ellene felhozott vádakat. A Muszlim Arbitrációs Bíróság állítólag rendszeresen beavatkozik a muszlim bűnelkövetők védelmében, és rendszerint erőszakos bűncselekmények esetében megpróbálja saját vallási törvényeit ráerőltetni a brit törvényhozásra.
A konfliktus alapja, hogy a saría számos esetben engedélyezi – vagy kifejezetten előírja – a nők bántalmazását, és azt nem elítélendő bűncselekményként értelmezi, hanem a férfi becsületbéli dolgának tartja.
Az Egyesült Királyság területén a tömeges bevándorlásnak köszönhetően nagy számban működnek ilyen illegális bíróságok, mert az Európába idegen kultúrából érkező migránsok egy része nem fogadja el az európai országok törvényeit. A bevándorló közösségek elég nagy létszámban érkeznek ahhoz, hogy a saját közösségeik számára saját – illegális – bíróságokat hozzanak létre, melyek bűncselekmények esetén az adott ország legitim bíróságának működésére megpróbálnak nyomást gyakorolni. A brit alsóház külön meghallgatást tartott ebben a témában, melyen a Southall Black Sisters beszámolt egy újabb esetről, ahol illegális muszlim bíróság próbálja felülbírálni az ország törvényeit.
Ezek az illegális bíróságok az európai országtól eltérő törvények mentén szabályozzák a nagy létszámban letelepedő migránsközösségek működését, melynek tagjai a saját maguk által működtetett illegális bíróságok döntéseit fogadják el legitimnek, az európai ország törvényeit pedig nem fogadják el. A saría-bíróságok működésének megakadályozása különösen nagy kihívások elé állítja a hatóságokat, hiszen a migránsok gyakran nem is a legitim hatóságokhoz fordulnak saját konfliktusaik rendezése kapcsán, hanem saját közösségük által működtetett illegális bírósághoz fordulnak jogorvoslatért.

http://www.hidfo.ru/2016/11/a-saria-birosag-felulbiralta-a-brit-birosagokat/