ukrajna-tuntetes-hidfo-ru
Az EU Állandó Képviselők Bizottsága csütörtökön megállapodásra jutott az ukrán vízummentességgel kapcsolatos tárgyalási pozícióról; a november végi csúcstalálkozón már meg akarják adni a teljes vízummentességet Ukrajnának.
Peter Javorcik, az Állandó Képviselők Bizottságának elnöke mai közleményében azt mondta, a Tanács azáltal, hogy zöld utat adott, demonstrálta elkötelezettségét a vízummentesség megadására vonatkozóan – figyelembe véve azt a tényt, hogy Ukrajna minden, ezzel kapcsolatos követelménynek megfelelt.
Javorcik egyúttal azt is elmondta, ez a döntés egy “pozitív üzenetet akar közvetíteni a november 24-i Ukrajna-EU csúcstalálkozó előtt”.
Az Európai Bizottság 2015 decemberében jutott arra a következtetésre, hogy Ukrajna teljesítette a vízummentesség megadásával szemben támasztott követelményeket. 2016 április 20-án a Bizottság javaslatot tett a vízummentesség megadására. Amint az Európai Parlament elfogadja a javaslatot, az EU állampolgárai vízumkötelesség nélkül utazhatnak majd Ukrajna egész területére, az ukrán állampolgárok pedig szabadon utazhatnak be az EU területére legfeljebb 90 napra, egy évben kétszer. Az uniós egyezmények alapján Írország és az Egyesült Királyság kivételt képez ez alól.


http://www.hidfo.ru/2016/11/megallapodtak-az-ukran-vizummentesseg-megadasarol/