matteo-renzi-hidfo-ru
Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint a strukturális reformok nem csak Olaszország, hanem az Európai Unió számára is fontosak.
Az olasz kormányfő kedden találkozott Barack Obama amerikai elnökkel, majd közvetlen a találkozót követően bejelentette, hogy nem csak Olaszországban, de az Európai Unióban is strukturális reformokat kell végrehajtani.
A sajtókonferencián Renzi az Olaszországban zajló átalakítások és az EU központosítása közt vont párhuzamot. A találkozót követően az amerikai elnök pozitívan nyilatkozott Renzi terveiről; szerinte a központosítás Olaszország és az Európai Unió számára is pozitív következményeket hordozna.
Olaszország december 4-én tart népszavazást egy alkotmánymódosításról, ami csökkentené a szenátus létszámát és megvonna bizonyos jogköröket. A módosítás erősebb kontrollt adna a központi kormány kezébe a pénzügyi döntések tekintetében, ebből adódóan főként a gazdagabb régiók függetlenedési törekvéseinek ellehetetlenítését célozza.
Mint korábban számos alkalommal, az amerikai elnök ismét egy olyan irányú változást támogat egy európai országban, amit a lakosság többsége ellenez; a friss közvélemény-kutatások szerint a lakosság többsége nem támogatja a módosítást.
Renzi a közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a változtatás “megerősíti Olaszország pozícióját az Európai Unióban”. Szakértők szerint, ha a decemberi referendumon a “nem” szavazatok győznek, ez az olasz kormányfő lemondásához vezethet, és az euroszkeptikus pártok növekedésének adhat további löketet.


http://www.hidfo.ru/2016/10/matteo-renzi-es-obama-egyutt-megreformalnak-az-europai-uniot/