dollar-burning
Az alternatív gazdaságtan egyik érdekessége, hogy az ember gyakran kényszerül hidegvizet önteni a népszerű mémekre, illetve sokszor kapjuk meg a „vészmadár” címkét, amit a tények sem képesek lemosni, pedig az általunk prezentált forgatókönyv még véletlenül sem mondható a legnegatívabbnak.
Meglepően sok alternatív hang és szerző gondolja, hogy a fölénk épült kártyavárnak egy Mad Max stílusú dühöngés vet majd véget. A végkifejlet szerintük kizárólag apokaliptikus természetű lehet, amibe tökéletesen illik egy atomholokauszt. A leggyakoribb érvelés szerint a III. Világháború szolgálja legjobban a globális elit érdekeit, akik minden erejükkel az Új Világrend nyilvános bevezetéséhez szükséges tökéletes katalizátort keresik.
Nem azt mondom, hogy a III. Világháború kirobbanása lehetetlen, mert nem az, de igencsak kérdéses, hogy mennyire lehet hasznos egy nukleáris katasztrófa az elit számára. Elsősorban azért, mert ma már nyíltan vallott céljaikat minden további nélkül elérhetik e nélkül is.
(Itt fontos megjegyezni, hogy a Jelenések 18 minden bizonnyal egy atomcsapást ír le, ez azonban valószínűleg már jócskán az Antikrisztus uralma alatt történik.)
A kelet és nyugat egymásnak feszüléséből kirobbanó háború eshetősége egyre gyakoribb téma mostanában, főleg az amerikai elnökválasztás közeledtével. Még a fősodrású média is pedzegeti a fegyveres konfliktus lehetőségét. Egyesek szerint a választások kimenetele határozza meg, hogy mekkora esély van erre.
Szerintem a kelet és a nyugat közötti feszültség, illetve az atomháború veszélye egy teljesen másfajta végjátékról próbálja elterelni a figyelmünket, ami nem egyéb, mint a dollár tartalékvaluta státuszának megszűnése.
Először is, az elitnek nem érdeke egy atomháború kirobbantása.
Vegyük figyelembe, hogy 2001. szeptember 11. óta az elit mérhetetlen pénzt, időt és energiát fektetett a mindent és mindenkit megfigyelés alatt tartó globális hálózat kiépítésébe, beleértve a tér- és egyéb figyelő kamerákat, a biometrikus adatok gyűjtését, az arc-, hang- vagy ujjlenyomat felismerő rendszerek bevezetését és sorolhatnánk.
Nemcsak az Egyesült Államokban és Európában, de Oroszországban és Kínában is! Vlagyimir Putyin idén júniusban írta alá az igencsak orwelli „Jarovaja csomagot”, ami az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal által alkalmazott módszerekhez hasonló tolakodó orosz megfigyelő rendszer kiépítését irányozza elő, persze a terrorizmus elleni harc nevében. Ironikus módon még Edward Snowden is, aki jelenleg Oroszországban tölti számkivetettségének napjait, szóvá tette ezeket a törvénymódosításokat.
A lényeg tehát, hogy egy nagyon szerteágazó és még annál is költségesebb digitális felügyelőrendszert építenek körénk. Miért áldozna az elit ilyen sok pénzt és energiát egy ilyen mindenre és mindenkire kiterjedő rendszer kiépítésére, ha egy későbbi lépés az egészet használhatatlan roncshalmazzá változtatja egyetlen 1,2 megatonnás szempillantásban?
Arról nem beszélve, hogy egy kétoldalú nukleáris támadás a katonai műholdakat is célozná, így az ilyen szinten megfigyelést érdemlő valamennyi célpont is kisülne.
Érdemes megnézni az elitizmus pszichológiai alapjait is.
Az elit tagjai általában pszichopaták, csakhogy ezt a fajta megszállottságot nem a nihilizmus, hanem a nárcizmus hajtja. Egy magát imádó ember nem szívesen gondol az önpusztításra, illetve az általa imádott, a maga jogos tulajdonának gondolt kincsek megsemmisítésére.
Az elit teljes hatalmi központosítást akar. Egy olyan rendszert, amiben a tömegek nemcsak elfogadják, de egyenesen követelik a globalizmust. Az egész Földet akarják, lehetőleg épen és jól működően. Ennek érdekében persze hajlandóak beáldozni a rendszer egy-két tartozékát, de eszük ágában sincs feladni az egész gépezetet.
Természetesen a pszichopaták nem szeretnek veszíteni, így amikor bukásra állnak egy-egy projektben hajlamosak szándékosan magukkal rántani másokat. Azonban a globalizmus bukásáról szóló hírek vagy vélemények igencsak eltúlzottak.
Az érkező világháborúról szóló figyelmeztetések bizonyos feltevéseken alapulnak. Egyesek például azt gondolják, hogy a brit kilépés, a Trump kampány vagy a szuverenitást támogató mozgalmak erősödése egzisztenciális veszélyt jelentenek a globalista hatalom számára. Ez alapján úgy vélik, hogy egy elit által indított atomháború értelmes lépés lehet a „vesztes pozíció” megfordítására.
Ahogy azonban erről korábban már szó volt, a helyzet nem egészen így áll. A különböző konzervatív és a szuverenitásért harcoló mozgalmak igazából tökéletesen előkészítik a terepet az elit utolsó nagyjelenete, a világméretű válság kirobbantása számára. Miután ezek a bizonyos konzervatív mozgalmak megfelelő hatalomhoz jutottak, a jelenleg is folyó gazdasági összeomlás tökéletes bűnbakjaivá válnak és a „veszélyes populisták” személyében a válságot valójában elindító és kezelő elit létrehozza a tökéletes ellenségképet.
A globalisták nem futamodtak meg, csupán jól alkalmazzák azt a bizonyos sokszor emlegetett, sokak számára mégis nehezen felismerhető hegeli dialektikát: probléma, reakció, megoldás. Tézis, antitézis, szintézis.
Közben arról se feledkezzünk meg, hogy a kelet-nyugat konfliktus is jól megtervezett álca. Minden egyes nagy nemzet politikai és pénzügyi piramisának csúcsán a globalizmust és az IMF által felügyelt egységes világvalutát népszerűsítik. Putyin például nyíltan támogatja a Valutaalap által felügyelt globális pénzrendszert, ahogy teszik ezt kínai kollégái is, ráadásul e hónaptól kezdve hivatalosan is az SDR likviditását erősítik. Az IMF és a Világbank ellensúlyának gondolt BRICS Bank pedig igazából összejátszik ezzel a két globális alappal.
Vagyis a kelet-nyugat feszültségvonal csupán az átlagemberek fejében létező, mesterségesen gerjesztett jelenség.
Az oroszok és a kínaiak nem a „jó” oldalán állnak. Nem a „mi” oldalunkon állnak, de még a sajátjukon sem.
A globális hatalommal szemben egyetlen igazi kihívás létezik, ez pedig az egyén szabadsága, amit nem szervezetek, mozgalmak vagy politikai álláspontok, hanem az igazság és az egyetlen örök Igazság megismerése ad.
Donald Trump esetleges győzelme vagy a brit kilépés sem jelenthetnek igazi veszélyt a rendszer számára, sőt, tökéletes bűnbaknak bizonyulhatnak az érkező gazdasági válság esetére.
Az előzőek mellett, egy nukleáris háború az elit legsötétebb terveinek kivitelezésére sem igen válna be. A jelentős népességcsökkentési törekvéseket például bombák és rakéták helyett sokkal hatékonyabban kivitelezhetik gazdasági eszközökkel és a tömegek kiéheztetésével. De lassan a propaganda is megteszi, alternatívaként pedig egyik népet a másikra uszítva konvencionális fegyverek segítségével is elérhetik ugyanezt.
Ha tehát a mesterséges kelet-nyugat paradigmát nem egy atomháború előkészítésére használják, akkor mire?
Például a dollár lassú, de biztos trónfosztására, hogy helyére az IMF valutakosara, a világvaluta előfutárának tartott SDR állhasson.
Az elit nem dollárpárti. Az elit nem USA-párti és soha nem is volt. Egyetlen valuta, nemzet, egyén vagy kezdeményezés pártján sem áll, csupán addig és olyan mértékben támogat bármit, amíg az egy számára fontos lépés szempontjából hasznosnak bizonyul, és miután szerepét betöltötte, bármit és bárkit hajlandó beáldozni, ahogy maga a rendszer és annak kivitelezői is csupán eszközök egy általuk ismerni vélt egykori kerub kezében, aki végső bukása előtt minden segítőjét megpróbálja magával rántani majd.
Tehát nem arról van szó, hogy egy jó rendszert egy gonosz készül leváltani, hanem arról, hogy egy átmeneti rossz szerepét a legrosszabb veszi át.
A dollár halálával az elit nemcsak a teljes központosításhoz és a világvaluta bevezetéséhez szükséges káoszt készíti elő, hanem egy csapásra azoktól a millióktól is megszabadulhat a zűrzavarban, akik számára kedves a szabadság és a szuverenitás.
Sokan kíváncsiak arra, hogy az elnökválasztás kimenetele miként befolyásolja majd a kelet-nyugat paradigmát.
Valószínűleg sehogy. Az USA és Oroszország közötti kapcsolat már megfordíthatatlan pályára került, és ezen Trump győzelme se tudna változtatni, mert a globalisták az Ovális Irodába lépésének pillanatában visszavonnák piaci finanszírozásukat.
A kelet, az IMF utasításait követve, évek óta készül a dollártól való elszakadásra. Trump győzelme igazából az újraindítást gyorsítaná fel.
Sokan Barack Obama elnöki szereplése miatt tartanak ki a kelet-nyugat ellentéten alapuló atomháború kirobbanásának veszélye mellett. Azt gondolják, hogy Obama inkább elhamvasztaná a világot, semhogy átadja a gyeplőt Trumpnak. Nem veszik észre, hogy Obama is csak a Muppet show egyik szereplője. Egy végrehajtó. Az elitnek nincs rá szüksége a terv kivitelezéséhez.
Végül pedig fontos kihangsúlyozni egy tényezőt, amiről gyakran megfeledkezünk. Mennyei perspektíva nélkül az ember hajlamos túlságosan sok hatalmat tulajdonítani az ellenségnek. Az ördög, lévén maga is csak egy teremtmény, nem mindenható, nincs mindenhol jelen és nem tud mindent. Messze nem. Mérhetetlen arroganciájában nemcsak azt a hibát követte el, hogy legyőzhetőnek gondolta Istent, de azt is hiszi, hogy a mennyei királysághoz hasonló birodalmat építhet romlott anyagból.
Nemrégiben egy okkultból megtért férfi tett bizonyságot arról, hogy a sötét oldal berkeiben teljes a káosz. Egyáltalán nem egy egységesen, egy szent és közös célért működő szervezetről van szó, ahogy azt sokan tévesen feltételezik. Mindenki mindenki másnak a farkasa arrafelé. A hatalmi csatározások, az egymásnak ellentmondó utasítások, az érdekellentétek, pitiáner viszálykodások, berkeken belüli leszámolások és ellenségeskedések állandó jelenségei ennek a gyűlöleten és félelmen alapuló világnak. Nem csoda, hogy az onnan megtértek az igaz szeretetért a végsőkig szeretni képes és kitartó tanítványokká válnak!
Azon szorgoskodjunk, hogy minél többen legyenek!

http://idokjelei.hu/2016/10/iii-vilaghaboru-a-kelet-es-nyugat-kozotti-harc-tetje-nem-egy-atomhaboru-hanem-a-dollar/