Dániában a rendőrségi beszámolók szerint nagy mértékben megnőtt a külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma. A románok és lengyelek követik el a lopások és rablások tekintélyes hányadát.
2009 és 2015 közt a külföldi állampolgárok által elkövetett bűncselekmények száma duplájára nőtt Dániában; a rendőrségi adatok szerint egyedül a tavalyi év folyamán 12566 büntetőeljárás indult külföldiek ellen, és a számok növekedő trendet mutatnak.
Jens Henrik Højbjerg rendőrfőnök a Berlingske dán napilapnak nyilatkozva azzal indokolta mindezt, hogy az európai országok közt egyre mélyebb a szakadék az életminőség tekintetében, ami arra ösztönzi a potenciális bűnözőket, hogy ne saját országukban, hanem külföldön kövessenek el bűncselekményt.
A rendőrségi jelentések szerint a bűnelkövetések számában tapasztalható növekedés azzal magyarázható, hogy a kelet-európai okmányokkal rendelkező személyek – beáramlanak a gazdagabb nyugati országokba. A dániai bűnözési statisztika szerint a románok követik el a legtöbb bűncselekményt – utánuk következnek a litvánok és lengyelek, akik – a románok mellett – főleg lopást és rablást követnek el Dániában.
Højbjerg elmondása szerint gyakran bebizonyosodik, hogy a bűncselekmény valamelyik kelet-európai maffiaszervezethez köthető, de emellett igen nagy számban történnek különálló személyek által elkövetett lopások, rablások is, tehát nem csak a szervezett bűnözői csoportok, hanem magányos elkövetők számára is vonzó hellyé vált Dánia.
Højbjerg hangsúlyozta, hogy Dánia január óta ellenőrzi Németországgal közös határait, de ez semmit nem javított a helyzeten, hiszen gyakran a bűnözők esetében is uniós állampolgárokról van szó, akik legálisan tartózkodnak az EU-ban, és szabadon mozognak a tagállamok közt.
Søren Pind igazságügyi miniszter a lapnak nyilatkozva azt mondta, Dániában olyan súlyossá vált a román bűnözés okozta probléma, hogy emiatt Dánia börtönt fog működtetni Románia területén, hogy ne a dán börtönöket töltsék meg a román bűnözők.


http://www.hidfo.ru/2016/10/a-romanok-miatt-no-a-bunozes-daniaban/