A német külügyminisztérium hétfői közleménye szerint Törökország továbbra is meg kell feleljen a vízummentesség megszerzéséért támasztott összes követelménynek, és ezeket eddig nem teljesítette maradéktalanul.
A közleményt azt követően tették, hogy Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, Törökország felmondja a Brüsszellel kötött migrációs egyezményt, ha az Európai Unió október közepéig nem adja meg a vízummentességet a török állampolgároknak.
EU-Törökország-zászló-hidfo.ru-1-1Martin Schäfer egyértelművé tette, hogy Törökország továbbra is meg kell feleljen a vele szemben támasztott követelményeknek, és mivel eddig ez nem történt meg, a vízummentesség megadására sem kerülhet sor. A szóvivő hozzátette; nem számítottak arra, hogy Törökország ilyesféle fenyegetéseket megengedhet magának.
Az Európai Unió és Törökország március 18-án kötött egy egyezményt a migráció szabályozásáról. Ennek részeként az EU legális úton átvesz Törökországtól annyi bevándorlót, amennyi illegális bevándorlót a török hatóságok visszavesznek. Az EU a török államfő korábbi fenyegetéseinek hatására az utóbbi hónapok során ígéretet tett arra, hogy felgyorsítja a vízummentesség megadását.



http://www.hidfo.ru/2016/08/torokorszag-nem-kaphatja-meg-a-vizummentesseget/