Joseph Dunford hidfo.ru
Törökországba látogatott Joseph Dunford tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, miután felmerült annak lehetősége, hogy az amerikaiak el kell hagyják az Incirlik légibázist.
A Stars and Stripes magazin információi szerint Dunford hétfőn ellátogatott az Incirlik légibázisra, valamint találkozott Binali Yildirim török miniszterelnökkel, és a török vezérkari főnökkel. A látogatás során Dunford kijelentette, hogy elítéli a július 15-én történt puccskísérletet, Yildirim pedig a találkozót követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Egyesült Államok továbbra is Törökország kulcsfontosságú szövetségese. Yldirim emellett azt mondta, kiemelkedő fontosságú, hogy hivatalosan elítélik a puccskísérletet, hiszen a hetekkel ezelőtti történéssorozat a demokrácia felszámolására tett kísérlet volt.
Dunford szóvivője, Greg Hicks egyértelművé tette, hogy a két ország együttműködésének szimbóluma az Incirlik bázis, ahonnan az amerikai légierő légicsapásokat hajt végre a környező országokban működő terroristák állásai ellen.
Dunford látogatására amiatt került sor, mert az utóbbi hetek folyamán a török közélet középpontjába került az a kérdés, hogy az amerikaiak ki kell vonuljanak az országból. A török vezetők közvetlen az Amerikai Egyesült Államokat tették felelőssé a kormány megdöntésére tett kísérletért, a politikusok nyílt beszédjét követően pedig számos civil megmozdulás szerveződött, melyek követelték az amerikaiak kivonulását. Dunford látogatásakor is ellendemonstráció várta az amerikai nagykövetség épülete előtt, és a tüntetők azt kiabálták, hogy ‘takarodjon az országból’. A megmozduláson látható transzparensek többek között Fethullah Gülen kiadását követelték.
A Pentagon kedden hivatalos közleményben jelezte, hogy nem áll szándékában kivonulni Törökországból, és az Incirlik légibázisról, ami azt mutatja, hogy ez a kérdés nem csak kis létszámú civil tüntető részéről merült fel, hanem jelenleg az amerikai-török kapcsolatok egy meghatározó eleme az amerikai katonai jelenlét megkérdőjeleződése. Deborah Lee James, az amerikai kormány légierőért felelős minisztere közölte; nincsenek olyan tervek, melyek szerint kivonulnának az Incirlik bázisról.


http://www.hidfo.ru/2016/08/megkerdojelezodott-az-amerikai-katonai-jelenlet-torokorszagban/