Az orosz védelmi minisztérium kedden megerősítette, hogy Tu-22M3 bombázókat küldött Iránba, és ezeket a gépeket már használták az Iszlám Állam elleni légicsapásokra.
Kedden a Föderációs Tanács Védelmi és Biztonsági Bizottságának tagja kijelentette, hogy az orosz légierő az iráni Hamadan légibázist használja a Szíriában zajló terrorellenes művelethez. Viktor Ozerov a Ria Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy ezáltal minimalizálják a terrorszervezet elleni harc kockázatait. Amennyiben csak egy szíriai bázist használnának a terrorellenes művelet során, ez bizonyos fokú kockázatokat hordozna, hiszen fennáll annak a lehetősége – ha alacsony valószínűséggel is -, hogy a terrorszervezet hirtelen nagy számú mobil légvédelmi eszközhöz jut. Ozerov szerint ennek minimális a valószínűsége, ennek ellenére az iráni bázis használatával igyekeznek több támaszra állítani a szíriai terrorellenes műveletet.
A nyilatkozat során egyúttal kitért arra, hogy a létesítmény használatát garantáló megállapodás az Irán és Oroszország közti kapcsolatok újbóli elmélyülését is hivatott hangsúlyozni. A Tu-22M3 hosszú távú stratégiai bombázó alkalmas nukleáris fegyverek hordozására. Hatótávolsága mintegy 5100 kilométer.
Ezek a gépek korábban az orosz légtérből indulva hajtottak végre légicsapásokat a terrorszervezet állásai ellen, ma már azonban Iránból teszik ugyanezt.


http://www.hidfo.ru/2016/08/oroszorszag-irani-bazisrol-mer-legicsapasokat-a-terroristak-allasaira/