Orbán Viktor hidfo.ru
Kiterjedt nemzetközi sajtóvisszhangot váltott ki Orbán Viktor kijelentése, miszerint a migráció méreg, és Magyarország nem kér a kényszerbetelepítésből. A multikulturalizmus ideológiáját képviselő nyugati sajtó máig nem tud napirendre térni az elhangzottak felett.
A The Guardian brit napilap populistának nevezi a kormányfőt, és az oroszokat tette felelőssé azért, hogy Magyarország kormánya felszólalt a kötelező betelepítési kvóta ellen. A lap párhuzamot vont Donald Trump politikája, és a kormányfő azon kijelentése közt, miszerint az amerikai demokraták által képviselt gyakorlat halálos lehet Magyarország számára. Szerintük mindkét esetben az oroszokat kell okolni, és Magyarország mindössze azért nem akarja kivenni a részét az Európába érkező migránsok millióinak letelepítéséből, mert Trumphoz hasonlóan Orbán is “közeli kapcsolatokat ápol Moszkvával”.
Orbán Viktor kijelentését az osztrák sajtó is címlapon hozta, valamint a Time, a Politico, de még a Times of Israel is ezzel foglalkozott.
A jelenség kísértetiesen hasonlít arra az esetre, amikor a liberálisok megpróbálták a külső ellenségkép számlájára írni, hogy a németek tömegesen tiltakoznak a bevándorlás ellen, és le akarják zárni a határokat. Berlinben ugyanis már hónapokkal a terrortámadások előtt tiltakoztak az emberek az ellen, hogy a kormány erőszakkal migránsok millióit telepíti le az országban. A liberálisok következetesen orosz titkosszolgálati munkát sejtettek a bevándorlás-ellenes tüntetések mögött; nem akarták elfogadni, hogy a lakosság többsége nem akar bevándorlókat, és elutasítja azt a multikulturalizmust, ami eddig csak terrortámadásokat, rablást, gyilkosságot, nemi erőszakot hozott Európába.


http://www.hidfo.ru/2016/08/a-liberalisok-egyre-hangosabban-kovetelik-a-bevandorlast-es-terrorizmust/