Ahelyett, hogy a pénzt egészségügyre és oktatásra költenék, Észtország 70 millió euróért épít barakkokat a NATO-nak, hogy biztosítva legyenek az állandó külföldi katonai jelenlét feltételei.
A NATO vezetői a hétvége folyamán, a szervezet varsói csúcstalálkozóján kötöttek végső megállapodást arról, hogy négy többnemzetiségű zászlóaljat küldenek Lettországba, Észtországba, Litvániába és Lengyelországba, a NATO “keleti szárnya” megerősítésének részeként. Az Eesti Paevaleht később arról számolt be, hogy Észtország kormánya több mint 60 millió eurót költ barakkok, hangárok, kiképző létesítmények építésére, hogy hosszú távon lehetővé váljon a NATO harceszközök és a külföldi fegyveresek Észtországban állomásoztatása.
A lap szerint nem voltak elégségesek a NATO költségvetéséből lehívott források, és a katonai szövetség 70 millió eurós támogatásán felül további 64 millió eurót kell költeni a tervezett projektekre. A négy országba küldött külföldi fegyveres erő országonként 800-1200 fő, Észtország esetében ez főleg brit katonákat jelent.



http://www.hidfo.ru/2016/07/hetvenmillio-euroert-epitenek-barakkokat-a-nato-nak/