A német Die Linke párt elítéli a NATO varsói csúcstalálkozóján hozott döntést, melynek értelmében a szervezet fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában. A párt szerint ehelyett Oroszország és a NATO egyaránt a feszültség enyhítésére kell lépéseket tegyen.
Andrej Hunko, a Die Linke tagja kedden azt mondta, pártja elítéli a NATO Varsóban hozott döntését; “a varsói csúcstalálkozó döntései eszkalálják a konfliktust, és egyenes folytatása annak, amit az elmúlt két évben láthattunk. A Die Linke elutasítja a fegyverkezési kiadások fokozását, és a NATO-alakulatok Kelet-Európába küldését.”
A múlt hét folyamán – csütörtökön, egy nappal a NATO-csúcstalálkozó előtt – a baloldali párt a parlamentben előterjesztett egy határozattervet, ami javasolta a német külpolitika alapjaiban való megváltoztatását, a NATO feloszlatását, és egy új európai védelmi szövetség létrehozását, melynek Oroszország is részét képezné, az Amerikai Egyesült Államok azonban nem. A szavazás napján az országgyűlési képviselők kétharmada nem jelent meg.
Bundestag hidfo
Hunko emlékeztetett: “javasoltuk a NATO feloszlatását, és egy olyan biztonsági rendszerrel való helyettesítését, amelynek Oroszország is részét képezi, mert nem hisszük, hogy a NATO hozzá tudna járulni Európában a béke és biztonság megteremtéséhez. Története is azt mutatja, hogy ez egy agresszív katonai koalíció, és jelenleg is ennek lehetünk szemtanúi.”
Hunko kifejtette, hogy a NATO azonnal fel kell hagyjon a feszültség fokozásával, a konfliktus szándékos eszkalálásával, és az első, ez irányba tett lépés az kell legyen, hogy felhagy a keleti haderő-összpontosítással, és minden hadgyakorlattal, amit közvetlen Oroszország nyugati határain folytat.


http://www.hidfo.ru/2016/07/a-nemet-baloldal-felszolitja-a-nato-t-a-haborus-keszulodes-leallitasara/