Montenegró Liberális Pártjának vezetője szerint a britek kilépési szándéka egy szükséges emlékeztető volt, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió tovább kell folytassa az integrációt és a terjeszkedést.
“Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésről hozott döntése egy olyan sokkot okozott, ami emlékeztetőül szolgál arra, hogy az EU vissza kell térjen az európai egység alapértékéhez, és folytatnia kell a bővítést, valamint a nemzetek és gazdaságok közti kapcsolatok szorosabbra fonását.” – mondta Andrija Popovic, Montenegró Liberális Pártjának elnöke.
“Úgy gondoljuk, a brit referendum éppen egy olyan erőteljes impulzus, amire Európa vezetőinek szüksége volt. Láthatóan egyesek elfelejtették, mi az EU fő küldetése és jövőképe, emiatt úgy hiszem, a Brexit egy kijózanító sokkhatás volt számukra.” – mondta, hozzátéve, hogy az EU vezetői szükségszerűen fel kell ismerjék; “az Európai Unió bővítését tovább kell folytatni, és fokozni kell a népek és gazdaságok közti kapcsolatok tovább mélyítését Európa-szerte.”
Popovic szerint Montenegrónak a Balkán leggyorsabban növekvő gazdaságaként jó kilátásai vannak arra vonatkozóan, hogy öt éven belül az Európai Unió tagjává váljon.
A brit kilépési referendum eredményeinek nyilvánosságra hozását követően számos montenegrói politikus fejezte ki fenntartásait az Európai Unióhoz csatlakozással kapcsolatban, valamint arra hívták fel figyelmet, hogy az újonnan csatlakozó országok “lelkesedése a csatlakozási tárgyalásokon alábbhagyhat”, hiszen egyértelművé vált, hogy fejlett nyugati országok távozni akarnak az EU-ból.
Hétfőn Francois Holande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, valamint Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja Párizsban találkozott az EU-tagjelölt balkáni országok vezetőivel, ahol kifejezték hajlandóságukat az EU további bővítésére vonatkozóan. Popovic szerint a mai globalizált világban “visszalépést jelentene” az “újabb megosztottság és határvonalak” létrehozása.


http://www.hidfo.ru/2016/07/a-liberalisok-szerint-europai-szuperallam-kell/