Az Egyesült Államok meggondolta magát, és értesíti NATO-szövetségeseit, hogy a korábban tervezettnél kisebb fegyveres erőt küld “Oroszország elrettentésére”.
A Wall Street Journal jelentése szerint Washington mindössze egy zászlóaljjal támogatja az európai NATO-erőket, a tervezett kettő helyett. A nemrég Brüsszelben lezajlott találkozón a NATO külügyminiszterei arról állapodtak meg, hogy négyezer fegyverest kell küldeni a balti országokba és Lengyelországba, “az oroszok elrettentése céljából”. A korábbi tervek szerint a NATO által a keleti határra küldött négy zászlóaljból egyet a németek, egyet a britek, kettőt az amerikaiak biztosítanának. A WSJ azonban azt írja, megváltozott az amerikai tisztviselők hozzáállása, és ma már sokan úgy gondolják, Európa “nagyobb szerepet kellene betöltsön saját védelmében”.
Május elején Ursula von der Leyen német védelmi miniszter bejelentette a német fegyveres erők kibővítésének tervezetét. 1990. óta ez az első olyan program, ami nyíltan Németország fegyveres erőinek bővítését irányozza elő. “Megváltozott a biztonsági környezet, ami az európai fegyveres erőktől gyors reagálást és nagyobb erőt követel meg. […] Többé nem támaszkodhatunk másokra a saját biztonsági problémáink megoldása terén.”
A NATO keleti jelenlétének fokozását az amerikai elnökválasztási kampány is hasonló irányba befolyásolja. Donald Trump szerint az USA nem kellene katonai segítséget nyújtson olyan országoknak, melyek képtelenek saját magukat megvédeni. Trump kampányában visszatérő elemeként hangsúlyozza, hogy Európa képtelen megvédeni saját magát: NATO-tagállamként az európai országok fegyveres erői fokozatosan leépültek, miközben ma már olyan mértékben támaszkodnak az amerikai fegyveres erőkre saját védelmük és a globális szerepvállalások során, hogy az az amerikai adófizetőknek elviselhetetlen terhet jelent.

http://www.hidfo.ru/2016/05/a-tervezettnel-csak-kevesebb-elrettento-erot-kuld-washington/