Milan Chovanec hidfo.ru
Visszatérnek hazájukba azok az iraki menekültek, akik korábban Németországból a Cseh Köztársaságba kerültek áthelyezésre, de azonnal szökni próbáltak.
A Ceska Televize hírügynökség arról számol be, hogy a múlt hét folyamán egy 16 iraki menekültből álló csoport próbálta meg elhagyni az országot, de a rendőrök a német határon megállították őket. Elfogásukat követően a menekültek azzal a kéréssel fordultak a hatóságokhoz, hogy amennyiben Németországba nem engedik őket, inkább visszatérnének Irakba.
Milan Chovanec belügyminiszter kedden ígéretet tett arra, hogy Prága garantálni fogja biztonságos visszatérésüket, amilyen hamar csak lehetséges.
Májusban az Európai Bizottság szólította fel a tagállamokat, hogy vegyenek át menekülteket Olaszországtól és Görögországtól, valamint Brüsszel kidolgozta a kvótarendszert, ami garantálná, hogy a Közel-Keletről és Afrikából érkező több millió személyből valamennyi tagállamban letelepíthessenek nagyobb közösségeket. Csehország ellenezte a kvótarendszert, de később elfogadta a programot, azzal a kitétellel, hogy csak azonos kulturális háttérrel érkező menekülteket hajlandó befogadni.
Ennek jegyében kerültek áthelyezésre Németországból a Cseh Köztársaságba iraki keresztény menekültek; a kormány beleegyezett 153 fő elhelyezésébe. Április elején azonban a programot leállították, mert az első, 25 főből álló csoport már megérkezését követően szökni próbált, és a német rendőrök fogták el őket az országhatáron. Közülük nyolcan már visszatértek Irakba, az első eset azonban megismétlődött, így egyértelművé vált, hogy a menekültek nem hajlandók a rosszabb gazdasági helyzetben lévő országban letelepedni; ha Németországban nem maradhatnak, inkább visszatérnek hazájukba.

http://www.hidfo.ru/2016/04/nem-maradhattak-nemetorszagban-inkabb-hazaternek-az-iraki-menekultek/