Az “1+1” udvari televízióban Parubij nagymester bevillantotta mestertervét: módosítsák úgy Maradék-Ukrajna alkotmányát, hogy abból hagyják ki Donbassz önrendelkezési jogát. Így aztán jóllakna a kecske-a Nyugat-is, meg megmaradna a káposzta is (Donbassz-Maradék-Ukrajnának.).
Az elgondolást Kijevben nagy ováció, más vonatkozásban “a mi megmondtuk előre hogy ebben sántikálnak!”-rosszallás, illetve értetlenkedés kísérte. Ugyanis az alkotmányreform egyik leglényegesebb eleme Donbassz önállóságának alkotmányba foglalt joga! Nem utolsósorban pedig a Minszk-2 megállapodás egyik legfontosabb KIJEVRE HÁRULÓ KÖTELEZETTSÉGE, amit Valcmanék “eskü alatt” fogadtak magukra nézve kötelezően végrehajtandónak.
Igor Plotnyickij ezt hallva azonnal közölte: a Luganszki Népköztársaság ez év július 26.-án MEG FOGJA TARTANI A SOKSZOR ELHALASZTOTT VÁLASZTÁSOKAT, amit abban a reményben halogattak idáig, hogy időközben Kijev hátha meglépi a kötelezőt.
Alekszandr Zaharcsenko a DNR elnöke már (tegnap még legalábbis) minősíteni sem volt hajlandó a kijevi fasiszta junta Parubij nevű oszloposának az ötletét. Várható ellenben, hogy hamarosan Donyeckben is ismertetik a választások időpontját!
Amitől pedig Kijevben fognak idegrohamot kapni!
Igencsak fölindult a Parubij-ötlet hallatán Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter éppen francia kollégájával értekezett, amikor tudomást szerzett Parubij ötletéről. Meg is reklamálta a dolgot Jean-Marc Eyraud kollégájánál, aki pedig egyik legnagyobb patrónusa a Valcman-féle juntának, és mint ilyen, egyfajta garantálója is Kijev cselekményeinek. Legalábbis a minszki megállapodás végrehajtása terén.

Lavrov felhívta a francia külügyér figyelmét, hogy jó lenne ha Párizs végre rászorítaná istápoltjait a vállalt kötelezettségek betartására, és nem szórakoznának tovább. Egyúttal megkérte Jean-Marc Eyraudot, hogy Moszkva ezen óhaját a többi patrónus-úgymint Németország és az USA felé-tolmácsolná! Ha egyáltalán komolyan gondolják a minszki paktum végrehajtását.
Azt talán mondani sem kell, hogy maga Valcman örvendezett leginkább Kijevben Parubij terve hallatán! Végre valaki kimondta: Kijevnek nem állt/nem áll szándékában végrehajtani a megállapodás rá háruló részét.
Nyalókakirály a nagy Radabéli egyetértés láttán ki is jelentette: véget is ért Maradék-Ukrajnában a politikai válság! Aminek “kizárólagos okozója egyeül Szenya Jacenyjuk volt”!
Ordashada pedig mostmár a jogi tehertétel rémétől megszabadulva immár-ismét vad támadásokba kezdett Donbassz határán. Nem mintha eddig lettek volna fenntartásaik.
A tételes felsorolás helyett tehát csak ennyit: a donbasszi-ukrán határ teljes hosszában ágyúzzák, lövik a két Népköztársaság területét a valcmanisták.

http://www.balrad.com/2016/04/20/a-kijevi-mesterterv/