Boris Johnson hidfo.ru
Kitiltotta a londoni polgármestert egy brit egyetem, amiért kijelentette, hogy az amerikai elnök félig kenyai, és származását tekintve semmi köze az angolszász kultúrához.
Boris Johnson, London polgármestere többé nem szólalhat fel a Kings College London rendezvényein, amiért kritizálni merte az amerikai elnököt. A The Sun brit napilapnak adott interjú során Johnson ugyanis azt mondta; Obama amiatt távolíttatta el Winston Churchill mellszobrát az Ovális Irodából, mert sérti az önérzetét, hogy Kenya 1963-ig brit fennhatóság alatt állt. “Valaki azt mondja, ez Nagy-Britanniának szánt sértés volt. Mások szerint ez annak következménye, hogy a félig kenyai elnök elődjei ellenszenvvel viseltettek azzal a brit birodalommal szemben, amit Churchill olyan elszántan védelmezett.”
Barack Obama Londonban tartott beszéde során arra biztatta a briteket, hogy maradjanak az Európai Unió tagjai. Johnson szerint azonban ez annak köszönhető, hogy az EU amerikai fennhatóság alatt áll, és Obama ezáltal akar revansot venni a briteken, akiknek elődjei az “amerikai” elnök elődjei felett uralkodtak.
Később a King’s Think Tank weboldalán jelent meg az a levél, amelyben elítélik London polgármesterét az őszinte kritika miatt. Szerintük ez “tiszteletlenséget mutatott az amerikai elnök kenyai származásával szemben, amire ő okkal büszke”, és Johnson “nem megfelelő hangnemben beszélt az Amerikai Egyesült Államok elnökéről”. Ezért formálisan visszavonják a Kings College London rendezvényére szóló meghívást, ahol a meghívott prominens személyek az uniós tagságról kiírt referendumról fognak vitát folytatni.

http://www.hidfo.ru/2016/04/brit-tudosok-szerint-nem-szabad-kritizalni-az-amerikai-elnokot/