Hajdu-Noncsi-es-Medgyessy-e1461641257419
Két részletben összesen több mint 597 ezer euró – jelenlegi árfolyamon mintegy 180 millió forint – áramlott a korrupciós botrányba keveredett Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter egykori miniszterelnök családi cégéhez, tudta meg a Magyar Idők.
A napilap keddi számában megjelent írás szerint Medgyessy Péter miniszterelnöksége kezdetén eladta Medgyessy Tanácsadó Kft.-t a társaság ügyvezetőjének, Toll Károlynak, 2004 novemberében azonban – már mint utazó nagykövet – feleségével új vállalkozást alapított M. P. Európa Tanácsadó Kft. néven. Medgyessy Péter 2006 augusztusában ezt a társaságot felhasználva vásárolta magát vissza a Medgyessy Tanácsadó Kft.-be, amely akkor AssistConsult néven futott.
A Magyar Idők úgy tudja, Magyarországon az Alstom az AssistConsult Kft.-vel és a 2006 nyaráig offshore-résztulajdonban lévő Honfran Kft.-vel kötött tanácsadási, illetve képviseleti szerződést. Az AssistConsult Kft.-vel létrejött megállapodás alapján az Alstom 2007. március 30-án 259 ezer, 2008. január 22-én 338 ezer eurót utalt át. Néhány napon belül szinte a teljes összeg Medgyessy családi cégénél, az M. P. Európa Tanácsadó Kft. számláján kötött ki.
A lap emlékeztet arra, hogy az Alstom “kétes ügyeivel összefüggésben” az Egyesült Királyságban és Magyarországon is büntetőeljárás folyik.
Forrásaik arról számoltak be, hogy az Egyesült Királyság Jelentős Csalások Elleni Hivatala (SFO – Serious Fraud Office) szerint az Alstom brit leányvállalata nagy összegű, munkavégzéssel nem ellentételezett tanácsadói szerződéseket kötött üzletszerzési célországaiban. A hivatal szerint a szóban forgó megállapodásokkal korrupciót lepleztek. (24.hu)


Talán olyan listát kéne kezdeni írni, amelyen NEM CSALÓ POLITIKUSAINK vannak! Gyanús, hogy még egy ideig üres papírt bámulnánk!