2016. március 21., hétfő

Metastasis

MetastasisEurópa "haláltusáját" figyelve még a külső szemlélő is (bár nem lehet kívülálló, mert az Ő feje felett is ég a ház, bárhol él a világon) megállapíthatja, hogy a 2010. február 26-án kiszivárgott EKB utasítás harmadik pontja szerinti európai katonai irányítás bevezetése a Lisszaboni EU kollaboráns "vezetőinek" és elsősorban Merkel célja, miután az első két pont (az európai gazdaságok leépítése és a nemzeti kormányok szuverenitási jogkörének lecsökkentése, első sorba zsarolással, személycserékkel) megvalósult. Végcél: Európa totális kirablása, felszámolása, felosztása és az amerikai katonai irányítás bevezetése az s.2277-es amerikai törvény bevezetésével Nyugat-Európában, valamint háborús övezetként Kelet-Európa orosz irányítás alá vétele, felhasználva ehhez a fizetett bevándorlók tömegét az Európai Unió szétszakítására. Kelet-Európa, NSZK és a legtöbb tagállam kifosztására alakult a Lisszaboni EU USA-brit segédlettel, "egyesítés" nélkül nem ment volna...

Európa nyugati felén tombol a kormányok irányította és alaposan cenzúrázott, bevándorlókkal kapcsolatos média-terror. Annak idején megismerhettük a gazdasági bérgyilkosok "munkamódszereit", a korrumpálható politikusok megvásárlását, de a "technológiai leírásban" nem szerepeltek a kitenyésztett kazár-zsidó, szinte kivétel nélkül csalással hatalomba tolt jelenlegi "politikusok". A helyzet világszerte azt mutatja, hogy Amerikától Kínáig háttér vagy nyílt zsidó irányítás próbál kétpólusú világvíziót vetíteni az emberek elé, pedig csak zsidó-zsidó ellen harcol területszerzési és fegyverkezési bevételeket növelő haszonért és az ezen keresztül a még nagyobb hatalomért, nagyobb szeletért a " Föld nevű tortából". A világ mégis kétpólusú, egyik pólus a kazár-zsidó irányítás és a nagytőkének nevezett szintén zsidó-cionista összefonódás, a másik pólus a világ még nem fertőzött lakossága.


Ez a lakosság vagy megelégedik a cirkusszal, amit a 96%-ban zsidó média kínál, vagy megpróbál nem tudomást venni arról, hogy a cirkusz mellé nincs kenyér, és gyakran a nézőket dobják oda az "oroszlánok" elé. Egyesekkel még mindig nehéz megértetni, hogy csak a tudatlanságuk nem akadályozza meg őket abban, hogy feleslegesen törjenek lándzsát egyik vagy a másik zsidó "vezető" mellett, amelyik ügyesebben csapja be, veri át őket. A jelzett "vezetők" Obamától Putyinig, Merkeltől Orbánig, Erdogántól (Valtsman)Porosenkóig, egy csapatban adják elő számunkra "a hattyú halálát", miközben egyezmények születnek közöttük, amelyeket csak számukra kedvező esetben alkalmaznak, illetve tartanak be.

Így van ez a Genfi-egyezménnyel is, amit megkerültek az Erdogán-EU megállapodásban. Szándékosan nem Törökországot írtam, mivel Európához hasonlóan, csalások sorozatával, a Bilderberg Group, Izrael és Nagy Britannia által hatalomba erőszakolt, miniszterelnöknek vagy köztársasági elnöknek nevezett diktátorok kötnek egyezményeket Merkelhez vagy Orbánhoz hasonlóan, népi felhatalmazásra hivatkozva, de a nép megkérdezése és tényleges felhatalmazás nélkül. A pofátlanság csúcspontja az "amerikai demokrácia", a republikánus jobb és demokrata baloldallal, ahogy a Magyarországként Kaliforniában bejegyzett Kft. "pártjai" is két oldalra tagozódnak (látszólagos bal és jobb, de valójában hatalmon lévők és ellenzékiségükért fizetett állellenzékiekre). A be nem tartott egyezmények (Az Emberi Jogok Nyilatkozata, Nemzetközi Jog, ENSZ határozatok, EU ajánlások stb.) a "demokratikus díszlet" részei, csak rizsa.


Állandó téma az ivóvíz hiány, hivatkozva azokra a területekre, ahol nincs elégséges vízellátás, de igen ritkák a páralecsapató, vagy tengervízből naptükrökkel desztilláló olcsó berendezések, és a "felszabadító és demokratizáló" amerikai és brit légicsapások első célpontja a líbiai vízrendszer lerombolása volt Líbia lerohanásakor is...
Az USA által 2016. február 19-én Líbiában lebombázott szerb diplomaták egyikének, Stepic féltestvére Velja Misic találóan fogalmazta meg:
"az amerikaiak erről híresek. Beléphetnek bárhová, ahová akarnak, megtehetnek bármit, amit akarnak, de a felelősséget nem vállalják érte", ahogy Japánban sem büntettek meg egyetlen amerikai nemi erőszakot elkövető katonát sem, és ahogy az amerikai tömeggyilkos elnököket sem.
Jellemző zsidó-amerikára, ahogy kazár-zsidó Izraelre és az Efraim leszármazottjai uralta Nagy Britanniára, hogy törvények felettinek képzelik magukat. A Vatikán, a Wall Street, City of London és Tel-aviv a patkányfészkek központjai...

A patkányelitnek mindig újabb és újabb konfliktusokat kell generálnia, hogy minél nagyobb haszonra szert téve megvívják egymás elleni háborújukat a hatalomért, miközben átverik és kordában tartják, háborúkba sodorják azt a népességet akin élősködnek és nem mellesleg a megtévesztett követőiket, akik azt hiszik, hogy részesednek a zsákmányból. A globális időjárás-szabályozás, a globális felmelegedésre hivatkozva fejése az emberiségnek, a globális egyen-népesség, a globális vírusos és bakteriológiai lefertőzése a Föld lakosságának, a globális pénzhatalom, a globális háború réme, a globális vallás ideája és a globális megfigyelés, már annyi "globális", hogy egy harcedzett idegzetű vakoló is belezavarodik.


Terveiket nem rejtik véka alá, mert ismerté válásuk újabb lehetőséget kínál konfliktusok kirobbantására. A technikai fejlődés eredményeit is a hatalomért folytatott háborújuk célkitűzéseinek megvalósításához használják fel. Az emberekbe ültetett RFID chipek (egyes agyamentek még örülnek is neki) még el sem terjedtek, de már nano-robotok emberi szervezetbe juttatása is folyamatban van (bár mindkettőt könnyű hatástalanítani nagy teljesítményű mikrohullámmal vagy elektromágneses lökéshullámmal). A "Fenevad elektronikus bélyege", mint látható, "még nem az igazi"...

Könnyen alkalmazható a Ghandi-módszer: ha csak saját magunk és a környezetünkben élők elektronikus azonosítóit tesszük tönkre, kiírtuk magunkat a társadalomból. Az elektronizált banktechnológia nem csak azért veszélyes, mert bármikor bármennyi pénzt hozhatnak létre, hanem azért is, mert könnyedén elvehetik azt amiért megdolgoztunk. A chip-nélküliek nem férhetnek hozzá szolgáltatásokhoz, olyan termékekhez, amelyeket nem tudnak előállítani, az egészségügyi ellátás még igénylésre méltó lehetőségeit sem tudják használni, és sok olyasmit, ami az életben maradáshoz szükséges.

A Ghandi-módszer adaptációja az elektronikus megbélyegzés ellen, ha tízezrek és százezrek válnak azonosíthatatlanná. Nem tudják megakadályozni, ahogy azt sem, hogy az éhes és dühös emberek ne támadjanak elnyomóikra! Ahogy mi sem tudjuk megakadályozni, hogy nagy energiájú lézertorpedókkal napkitöréseket idézzenek elő, és pontosan kiszámítva a Föld forgási pozícióját, bizonyos területeken hozzanak létre elektromágneses zavarokat, melyek megbénítják a felszíni elektronikus gyengeáramú rendszereket, legyenek azok erőművek, városok vagy a tömegkommunikáció, autók vezérlő -és adó-vevő rendszerei. Pl. a vezérlő számítógéppel ellátott gépjárművek felett át lehet venni az irányítást, de az elektronika nélkül, vagy meghibásodott elektronikával már nehéz lehet használható állapotba hozni ezeket.

Az újabb "őrület", a pusztítás újabb lehetősége az interneten megvásárolható DNS alkotóelemek tárháza, melyekkel akár otthoni körülmények között is létrehozhatók a világító tintahalakból kivont DNS-elemekkel keresztezett világító baktériumok, vagy bármi más egyéb. Klubok létesülnek a kísérletező kedvű "amatőrök" számára, ahol megfelelő eszközökkel is ellátják az "érdeklődőt", de aki tovább lép, mulatságosnak tartja a vírussal az egér koponyájának impulzus továbbításra érzékenyített részének lézer-fénnyel történő vezérlését. A szerencsétlen állat örömmel dugja az orrát a kijelölt lyukba, mert akkor örömérzetet hoznak létre az agyában. A katonai alkalmazási területek sokkal aggasztóbbak...


Sokféle és érdekes magyarázatot hallani a kiskunhalasi lövöldözésről (első emelet bíróság, második ügyészség). Bár a Halas-média lehetőségeihez képest elég korrekten tájékoztatott. Belsős dolgozó elmondása szerint csak három lövés dördült el. A vezető ügyész látótérben sem volt. A biztonsági őr a B. János által kézben tartott dobozba szeretett volna belenézni, amikor túszul ejtette a felháborodott "merénylő". A lépcsőn felfelétartott túszával, B. J. szerencsétlenségére a gondnok hátulról fejbe vágta, ez okozta az eszméletvesztést. A fegyver ekkor vagy dulakodás közben sülhetett el. Az eset inkább azért érdekes, mert Dr. Téglás Péter viselt dolgairól napokig beszélt a város azon törzsközönsége, akik már megtapasztalták, mit jelent a 72 órás előzetesben az ügyészi meghallgatás. A tarifák változók, a bűncselekmény súlyosságától függően. Milliótól akár két számjegyű milliókig, ugyanis az ügyészség emel vádat (vagy nem is indít eljárást). Bármennyire hihetetlen, itt olyan is szabadon autózgathat, aki részegen, gyorsan hajtva a zebrán gázolt halálra embert, és sok az "olyan tapasztalat", hogy "bizonyos köröknek" mindent szabad, csak legyen elegendő pénze.

Téglás származása sem ismeretlen, nem kell barátom információira hagyatkoznom egykori osztálytársával kapcsolatban. Amúgy ez senki számára sem titok. Országosan jellemző a bíróságok, ügyészségek, közjegyzők és végrehajtók "munkájára és hovatartozására". A hazaárulást, előtte hivatalában elkövetett csalásokat, sikkasztásokat elkövető, majd kormányszóvivőjét likvidáltató volt miniszterelnököt épp úgy nem vonják felelősségre, mint a regnáló maffia-kormány 27 éve folyamatosan bűncselekményeket elkövető tagjait sem. A Nyomozó Főügyészség 500 gengszterváltástól "hivatalban" volt vagy lévő "politikus" ellen sem hajlandó megindítani a nyomozást, pedig a feljelentések bizonyítékokkal, a vádakat dokumentumokkal is alátámasztották a feljelentők.

Visszatérve a lövöldözésre és olvasva a hozzászólásokat különféle portálokon, általában az a vélemény, hogy az elkövető súlyosan terhelt balfék lehetett. Hirtelen felindulásról nem beszélhetünk, mivel gépjárművét a több, mint 300 m-re lévő piacnál állította le, majd átsétált a bíróság épületéhez. A 240 lőszer, 8 db 30-as tár. Jókora "dobozra" lehetett szüksége, mivel az AK-47-es sem olyan kicsi. Biztos kényelmetlen lehetett volna, ha beismerik, hogy a gondnok tette ártalmatlanná a gyakorlatlan, vagy egyes vélemények szerint felbérelt "merénylőt". Ez utóbbi feltevés sem elvetendő, mivel ennyire nem lehet béna valaki, és már korábban is pedzegették, hogy a piszkos munkát elvégző bíróknak, ügyészeknek és végrehajtóknak sem ártana védelem, bár ilyesmi "jobb helyeken" nem szükséges, de Magyarország, és ezen belül Bács-Kiskun Megye nem az.

Magyarország egy olyan hely a világban, amely területen 71 éve nemhogy demokrácia, de érvényes, népi felhatalmazással rendelkező rendszer sincs. Jogrendünk egy 71 éve megszállt és folyamatos kifosztás alatt álló kazár-zsidók közötti csereárú gyarmati vagy tartományi terület egyirányúan működő, csak bizonyos réteggel szemben szankciókat alkalmazó kényszerállapota. Ezek jól látszanak abból is, hogy természeti kincseinket megkérdezésünk nélkül aknázzák ki azok, akik felettünk felügyeletet gyakorolnak. Az 1949-óta elcsalt választásaink talán csak a nem régen lezajlott német tartományi választásokhoz hasonlíthatók, bár nálunk még utólag hirdetik ki a meghamisított végeredményt, nem úgy mint a németeknél, ahol a "választási eredményeket" már a választás előtti napon tudatták az internetezőkkel.


Az egész bolygót végromlásba döntő hatalmi törekvéseket érzékelve, egyre több embernek nyílik fel a szeme, de ahhoz még mindig túl kevésnek, hogy egységesen lesöpörjék magukról élősködőiket. A zsidó és cionista ideológia nem más, mint morzsákat szórni a kis-zsidó elé a jólét és gój rabszolgák birtoklásának ígéretével, Erec-Izrael délibábjával, hogy hűségesnek ugyan nem mondható, a zsákmány reményében összefogásra képes rablóbandaként lépjenek fel. De Sztálin kazár-zsidó irtása, Rosevelt és Churchill Hitlerista módszerei még így sem redukálták a vezetés számára optimálissá a létszámukat. Sok az asszimilálódott, túlságos kevés genetikai hibával született és lemorzsolódó, egyre jobban keveredő zsidó, vagy mi is?.

A UCC, a multinacionális ország-vállalatok egyezménye az egyetlen, még létező és a kazár-maffia által úgy-ahogy betartott megállapodás, bár keretei fokozatosan csúsznak szét, mint ahogy egyre kisebb létszámú (nem lélekszámú), de egyre nagyobb hatalmú csoportok között zajlik a harc a háttérben. A végeredményt nem nehéz "megjósolni". Meg fognak dögleni! Hazai keretek között, mert haza akkor is van, ha kifosztották és porig rombolták a Hazát, jelzés értékű a lövöldözés, mert a félelmetes mértékben burjánzó korrupció előbb-utóbb tömegessé váló fellépést vált ki az emberekből és ezen nem segít, ha háziőrizetben, ún. "védelem alatt" tengethetik életüket a volt "szövetségesek, bűntársak", az egykori és alkalmanként most is előkerülő, de az igazi főnökség zsákmányából lopkodók, rabolgatók, fosztogatók, a "közjogi méltóságok", mert a férgek sorszámuk helyett még ilyen megszólítást is elvárnak...

/Tulok/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése