Vlagyimir Putyin ugyanakkor leszögezte, hogy a Daesh, a “Dzshebhat-en-Nusra”, és más-az ENSZ-által terrorbandáknak minősített csoportosulások-megsemmisítése továbbra is feladat. Úgy az orosz légierőnek, mint a szír kormányhadseregnek és a vele szövetséges milíciáknak. Obamaki ebbe belenyugodott.
A megállapodás hírére parlamenti választásokat írt ki április 13.-i dátummal Bassár el-Aszad szír államfő. Az utolsó ilyen esemény négy esztendeje, 2012-ben volt. A szír alkotmány is négyévente írja elő a választásokat.
A diplomáciai megállapodások semmiféle zavart nem okoztak a Szíria csataterein egymással tusakodók köreiben. A polgárháború zökkenőmentesen zajlik.
csat
Aleppo-környékén az “Élet Útjáért” indított újabb megkaparintási akciókat tegnap a mindenféle összetevőkből verbuválálódott, és Törökországból folyamatosan a térségbe áramoltatott/áramló banditasereglet.
Az Aleppoba vezető út elkerülő szakasza és a város közötti Shilla Al Kabir, Zabad és Tel Hammam településeket továbbra is a kormányerők uralják. A éjszaka folyamán megérkeztek az iraki önkéntesek és a “Hezbollah” milíciái a szír Köztársasági Gárda megerősítésére. Jelen idő szerint Aleppotol délkeletre, a Hanasser-Itria-térségben vannak heves csatározások. A banditák már csak Hawaz, Shillay Al Shadzhira, Raheeb, és Rawayheeb településeken vannak jelen.
Fontos: A Kritikus Helyzet Aleppo - Heves harcok AZ "életmód", a csapatok megpróbálják szoríthatja LIH (+ térkép) |  orosz tavasz

http://www.balrad.com/2016/02/23/sziria-66/