2016. január 9., szombat

Lakossági milíciák alakulnak a migránsok bűncselekményei miatt

Ez történik, ha az állam nem véd meg; Düsseldorfban megkezdődött a lakosság önszerveződése, miután afrikai és arab migránsok közel kétszáz nő ellen követtek el szexuális jellegű bűncselekményt az újévi ünnepségek alatt. A rendőrség nem védi meg az embereket, de eközben tisztában vannak azzal, hogy az állam elveszítheti az erőszak-monopóliumot.
Megdöbbentő fejleményekkel folytatódik a migránsok bűncselekményeinek elhallgatása Németországban: a rendőrségnek utasításba adták, hogy nem adhat ki közleményeket a bevándorlók által elkövetett bűncselekményekről. A Das Bild német napilap pénteken számolt be arról, hogy folyamatosan jutnak nyilvánosságra újabb, afrikai és arab migránsok által elkövetett rablás, szexuális zaklatás esetek, a rendőrségnek pedig utasításba van adva, hogy el kell hallgatniuk a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekményeket. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy nem csak a Kölnben és más nagyvárosokban történt szexuális zaklatásokról van szó, hanem naponta számos újabb eset jut napvilágra, és feltehetőleg hírzárlat van érvényben az ilyen esetekre vonatkozóan. Bielefeld területén szintén történtek a korábbiakhoz hasonló esetek; a Bild jelentéséből kiderül, hogy egy közel ötszáz migráns férfiból szerveződött csoport erőszakkal berontott egy Nigh Clubba, ahol több nőt is megerőszakoltak. Az erőszakos közösülést 14 és 21 év közti szíriai menedékkérők követték el. Az áldozat két, 14 ill. 15 éves német lány.
A Das Bild felteszi a kérdést:
“meg van-e tiltva a rendőrségnek, hogy elmondja nekünk az igazat?”
Stuttgartban egy 20 éves iraki bevándorló és “barátai” erőszakoltak meg egy fiatal lányt, szintén az újévi ünnepségek alatt, a nyílt utcán. Az eset csak akkor jutott nyilvánosságra, amikor egy rendőrségi forrás neve elhallgatását kérve a Bild napilaphoz fordult, és beszámolt az esetről. Január 7-én leváltották posztjáról Köln város rendőrfőnökét. Észak-Vesztfália belügyminisztere azzal indokolta a döntést, hogy a lakosság vissza kell nyerje bizalmát a rendőrség irányába. A szilveszteri nemi erőszak esetek kapcsán ugyanis kiderült, hogy a 71 esettel kapcsolatban tudtak részleteket, és mindegyik bűncselekmény “menedékjog-kérő” követte el. A lapnak nyilatkozva a névtelen rendőrségi forrás kifejtette, hogy amiatt jutottak lassan nyilvánosságra a bűncselekmények hírei, mert automatikusan lesöprik az asztalról azokat az eseteket, melyeket a gyanú szerint külföldi állampolgár követett el. Elmondása szerint
határozott utasítások vannak érvényben arra vonatkozóan, hogy a hatóságok nem jelenthetik a “menekültek” által elkövetett bűncselekményeket.
Hessen belügyminisztériumának szóvivője elismerte ezeket az értesüléseket: elmondása szerint a sajtóosztálynak “javasolták, hogy ne hozzanak nyilvánosságra olyan eseteket, amit szélsőjobboldali extrémisták olyan személyek elleni hangulatkeltésre használnának, akik védelemre szorulnak.”
A történtek azonban felvetik annak lehetőségét, hogy német hatóságok hónapok, akár évek óta elhallgatják a nem-európai bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket. 2015 áprilisában a Bayerische Rundfunk számolt be arról, hogy Bajorországban afrikai bevándorlók csoportos nemi erőszakot követtek el, és fiatal lányokat kényszerítettek prostitúcióra. A rendőrség akkor tagadta ezeket az értesüléseket. Októberben a Bild számolt be arról, hogy Hessen területén egy befogadóközpontban 15 nőt és kiskorú gyermeket erőszakoltak meg. Civil szervezetek pedig beszámoltak arról, hogy ezekben a központokban napi rendszerességgel történik nemi erőszak, és a kényszerített prostitúció a hétköznapok részévé vált. Egyúttal arra is figyelmeztette, hogy ezek nem elszigetelt esetek, a befogadóközpontokban – és azok környékén – a nők és gyermekek fokozott veszélynek vannak kitéve.
Szászország belügyminisztériuma szerint 2015 folyamán összesen 1006 “személyes szabadság korlátozása” bűncselekményt követtek el a menekültügyi központok környékén. Ebbe beletartozik 3 emberölés, 11 gyilkossági kísérlet, és 6 gyermek ellen elkövetett szexuális zaklatás.
A fent említett gyakorlat miatt egyértelművé vált, hogy az emberek többé nem bízhatnak meg a hatóságokban, mert egy az országot irányító ideológiai kisebbség számára fontosabb a multikulturalizmus népszerűsítése és a tömeges bevándorlás fenntartása, mint az állampolgárok védelme. A hatóságokkal szembeni – indokolt – bizalmatlanság végül oda vezetett, hogy Düsseldorfban a civilek lakossági milíciákat hoznak létre, melyek hétvégén és nagyobb nyilvános események idején járőrtevékenységgel próbálják majd megakadályozni, hogy a migránsok a nyílt utcán szexuális zaklatást kövessenek el védtelen nők ellen.
A városi rendőrség sajtószolgálata már jelezte, hogy az események ilyen alakulását egy nemkívánatos fejleménynek tartják, mert “az erőszakmonopólium az állam kiváltsága”. A regnáló hatalmi elit tagjai azonban hajlamosak megfeledkezni arról, hogy ez a bizonyos “társadalmi szerződés” – amire oly gyakran hivatkoznak – azon oknál fogva hatalmazza fel az államot az erőszak használatának kizárólagosságára, hogy azzal az állampolgárok védelmét garantálja. Amennyiben a hatóságok többé nem hajlandók megvédeni a lakosságot az anyaföldre beözönlő idegen népségekkel szemben, a regnáló hatalmi elit maga mondta fel ezt a társadalmi szerződést, hiszen annak ráeső részét nem teljesítette. Ennek okán a népnek jogában áll megvédeni magát, olyan eszközzel, amilyennel tudja, olyan erő használatával, amennyit az adott helyzet az állampolgárok védelme érdekében megkövetel. A napokban létrejött egy Facebook-csoport, amin keresztül az emberek már pontosan ebből a célból szervezik meg magukat: megteszik, amit az állam nem tesz meg, és megakadályozzák, hogy idegen népek “magas libidójú” tagjai a nyílt utcán büntetlenül kövessenek el bűncselekményeket.
A csoport egyértelműen kijelentette, hogy nem foglalkozik politikával, ellenben egyértelművé vált, hogy a rendőrség nyilvánvalóan nem tudja ellátni feladatait, emiatt ők mozgósítják Düsseldorf lakosságát, hogy az saját védelmét szervezze meg. A csoportnak mostanra több mint 11000 tagja van. A cél egyszerű: “újra biztonságossá tenni utcáinkat a nők számára”.
Egy az ARD által végzett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a migránsok miatt a német lakosság 30%-a próbálja elkerülni a nyilvános helyeket, és a lakosság 82%-a támogatja a több térfigyelő kamera felszerelését. Vagyis az emberek a bevándorlók miatt lassan már nem mernek kimenni az utcára. Kölnben több mint 170 nő ellen követtek el szexuális zaklatást egyetlen nap leforgása alatt. Azóta újabb hírek érkeznek más országokban történt esetekről: az újévi ünnepségek idején több száz európai nő válhatott afrikaiak és arabok által elkövetett szexuális zaklatás áldozatává.

http://www.hidfo.ru/2016/01/nemetorszag-lakossagi-miliciak-alakulnak-a-migransok-buncselekmenyei-miatt/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése