Megkezdődött a menekültek áttelepítése Görögországból

Megkezdődött a Görögországban tartózkodó menedékkérők áttelepítése az Európai Unió menekültelosztási mechanizmusának keretében: szerda reggel Athénból egy kereskedelmi repülőgép fedélzetén 30-an indultak el Luxemburgba.
Az athéni kormány közölte, hogy négy szíriai és két iraki család távozásáról van szó, akiket előbb Brüsszelbe szállítanak, majd onnan viszik őket a nagyhercegségbe.
Az állami televízió jelentése szerint a menekülteknek az athéni repülőtéren tartott ünnepélyes búcsúztatásán Alekszisz Ciprasz görög kormányfő, Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke, Dimitrisz Avramopulosz, az unió migrációs ügyi biztosa, valamint Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter vett részt, akik hangsúlyozták, hogy ez csak a menekültelosztási program szimbolikus kezdete.
“Természetesen tudjuk, hogy ez csak a kezdet, hogy ez a 30 ember a menekültek ezreihez képest csak csepp a tengerben. De a célunk, hogy a cseppből folyam legyen – hangsúlyozta Ciprasz. A görög kormányfő egyúttal hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a menekülteket közvetlenül Törökországból telepítsék át, megelőzve így az újabb haláleseteket az Égei-tengeren.
A luxemburgi külügyminiszter szintén rámutatott, hogy a menekültek szerdai utaztatása ugyan még csak a kezdet, de hozzátette, hogy “nagyon-nagyon fontos kezdetről” van szó.
A tisztségviselők kitértek arra is, hogy az európai értékrendszerrel nincs összhangban a menekültek távol tartására szolgáló szögesdrót kerítések építése, az a gyakorlat, amelyet néhány uniós tagország követ.
“A falak, a kerítések és a szögesdrótok nem lehetnek az Európai Unió részei” – mondta Asselborn. Hozzátette, ha Európának nem sikerül változtatnia ezen a képen, valamint az idegengyűlölet hullámain, akkor bizonyos értelemben megsemmisültek az EU értékei.
A menekültek áttelepítését célzó programról szeptemberben döntöttek egyes uniós tagállamok. A kezdeményezés 160 ezer Olaszországban és Görögországban partot ért menedékkérő áthelyezését irányozza elő Észak- és Nyugat-Európába. A program egy hónappal ezelőtt vette kezdetét, amikor 19 eritreai állampolgárt szállítottak Rómából Svédországba. Az Európai Bizottság adatai szerint a két uniós országból eddig 86 menedékkérőt telepítettek át.
(MTI)