A londoni rendőrség szóvivője szerint több mint száz, bevándorló-párti aktivista támadt az Eurostar londoni állomása mellett várakozó rendőrökre.
A szóvivő emlékeztetett, hogy ez a vasúti vonal köti össze a brit fővárost Brüsszellel és Párizzsal, emiatt az illegális bevándorlók egyik elsődleges útvonala, a rendőrök emiatt folytatnak ellenőrzéseket a környéken. A liberálisok először nem voltak hajlandók személyazonosító okmányt felmutatni, és így próbáltak átjutni a rendőrkordonon az Eurostar állomásához, majd a belépés megtagadása miatt füstbombákat dobtak a környéken várakozó rendőrökre, és áttörték a rendőrsorfalat. A brit Guardian napilap is beszámolt az összecsapásról, és hozzátette, hogy az aktivisták azt követelték, hogy a kormány zárja be a befogadóközpontokat, és a bevándorlókat ne táborokban helyezzék el, hanem ellenőrzés nélkül engedjék be az országba.
A Franciaországot és Angliát összekötő csatorna-alagút vonatjáratainak működtetője, az Eurotunnel szerint idén több mint 37 ezer bevándorló akarta illegálisan használatba venni az Angliába tartó járatokat. A határsértők többsége először a közeli Yarl’s Wood befogadóközpontba kerül, ahol jelenleg is több tízezer bevándorló várakozik arra, hogy menedékkérelmét elbírálják.
Szeptember 18-án Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője egy a Rheinische Post napilapnak adott interjú során kijelentette, hogy radikális iszlamista szervezetek a migránsokat segítő civil szervezetek tagjaiként és segítő önkéntesként tevékenykednek, ami ideális álca számukra valós tevékenységük elfedéséhez.
Maassen elmondása szerint az ilyen, újonnan szerveződő terrorsejtek felszámolása kényes politikai kérdés, mert a civil szféra és a jogvédők ellenállásába ütközik. A szalafista radikálisoknak ugyanis elemi érdeke a civil szervezetek korlátlan működése – mert ezzel saját fedőszerveik fenntartását segítik elő -, emiatt önkénteseik abban a pillanatban mozgósítják a civil szféra felszámolásáért aggódó aktivistákat, ahogy a hatóságok határozottabb lépéseket tennének a terroristák kiszűrésére.
Pontosan egy ilyen helyzettel szembesülhetünk a londoni támadás esetében is. A liberális extrémisták fizikai erőszakhoz folyamodnak annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra, és elérjék, hogy a hatóságok ne merjenek határozott lépéseket tenni a terroristák kiszűrésére. Ezeket a fellépéseket jó eséllyel a jogvédő szervezeteket fedőszervként használó szalafista csoportok mozgatják, miközben az eszközként felhasznált aktivisták sincsenek tisztában azzal, hogy ki és miért hozott döntést a szélsőséges fellépésről.

http://www.hidfo.ru/2015/10/liberalis-extremistak-tamadtak-a-rendorokre-londonban/