Bejött a görög baloldali Sziriza pártnak a rendkívüli parlamenti választás. Ha csökkent erővel is, de ismét (koalíciós) kormányt alakíthat Alekszisz Ciprasz. A fájdalmas reformokat és megszorításokat azonban nem úszhatják meg a görögök.
gör
Jöhet a Sziriza 2.0 vagyis visszatérhet a hatalomba az új baloldali Sziriza. A vasárnapi rendkívüli görög parlamenti választásokon az első hivatalos előrejelzések szerint a volt kormányfő, Alekszisz Ciprasz pártja a szavazatok 34-35 százalékát kapta. Második helyen a legfőbb kihívó, a voksolás előtt még fej-fej melletti eredménnyel szereplő jobbközép Új Demokrácia végzett. Az Európa-barát konzervatívoknak a voksok 28-29 százaléka jutott. Evangelosz Meimarakisz, az Új Demokrácia vezetője a görög közszolgálati televízióban elismerte vereségüket, gratulált Ciprasznak, akit a kampányban folyamatosan „hazugnak” nevezett. Most felszólította a győztest, hogy a görög nemzet érdekében mihamarabb alakítsa meg kormányát – írta a Reuters.
Ahhoz, hogy biztosítsa a 151 fős kormányzó többséget a 300 tagú athéni törvényhozásban, koalíciós partnerre lesz szüksége. S meg is találta eddigi partnere, a nemzeti-konzervatív irányultságú, radikális jobboldali Független Görögök (ANEL) személyében.
Ciprasz és Panosz Kammenosz, az ANEL elnöke még vasárnap este megállapodtak a kormányzati szövetségről, s arról, hogy hétfőn meg is alakítják a koalíciós kormányt. – Kemény munka és súlyos küzdelmek várnak ránk – szólt Ciprasz üzenete a görögöknek, amit hívei úgy fordítottak le, hogy jönnek a fájdalmas reformok és megszorítások. A hangulatot jól érzékeltette, hogy a Sziriza választási partija meglehetősen csendes bulinak indult, a győzelemről szóló bejelentést nem követte frenetikus örömkitörés – derült ki a Süddeutsche Zeitung athéni riportjából.
(NOL)