Lyukat vágtak a bevándorlók a már elkészült határkerítésen Ásotthalom közelében, és egy mintegy húsz fős csoport már rongálással érkezett hazánk területére. A csoportot azonnal elfogták, de az eset újra rámutatott, hogy a kerítés nem elég.
A Délmagyar beszámolója szerint ráadásul nem is próbáltak elszökni a rongálást követően; a bevándorlók egy kidőlt “Államhatár” tábla mellett ültek, és helyben megvárták az elszállítást. Mint az eset mutatja, a gyorstelepítésű drótakadály alatt átkúsznak, majd lyukat vágnak a kerítésbe; radikális intézkedés nélkül a bevándorlóknak semmi nem állja útját a magyar határon.
“Az ásotthalomi átkelőtől alig 2 kilométerre egy kerekes szék szorult a drótakadály és a kerítés közé, a NATO-drótra akasztott pléd arra utal, hogy itt is átjutottak a menekültek. A röszkei paprikaföldeknél egy pirospaprikát akasztottak a pengékre.”
A bevándorlók emellett semennyire nem tartanak a határra kivezényelt rendőröktől, mert tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon nem kell félni az egyenruhásoktól.
“azt láttuk, hogy a menekültek a kerítést megkerülve a vasúti síneken özönlenek az országba. A migránsokat az sem zavarja, hogy állandó rendőri védelmet kapott a NATO-drót: kedélyesen üdvözölték a kivezényelt egyenruhásokat.”
A Szputnyik hírügynökség szerint a már a nyugati országokba érkezett szír bevándorlók arról számolnak be, hogy egymással a Facebook-on kommunikálnak útközben; vannak olyan online felületek, melyeknek kifejezetten az a célja, hogy a migránsok egymást útba igazítsák annak kapcsán, melyik országban mennyi ellenállással találkoznak, hol biztonságos a továbbhaladás.
A kerítés közvetlen megépülte utáni megrongálása azt mutatja, hogy a bevándorlóknak semennyi akadályt nem jelent a kerítés, ha ahhoz nem társul kiterjedt jogkörökkel felruházott fegyveres testület aktív jelenléte a teljes határszakaszon. Maga a rongálás ténye pedig arra világít rá, hogy az országunkba érkező idegenek törvényszegés esetén sem félnek a hatóságoktól, mert tudják, hogy az egyenruhásoknak nincs megfelelő jogköre a hatékony fellépésre. A migránsok azért nem saját térségi országaikban keresnek menedéket, mert más országok megvédik saját határaikat. Izraelben a határkerítést védő fegyvereseknek parancsba van adva, hogy aki a határkerítés felé közelít, arra nyissanak tüzet. Egyedül Európa várja tárt kapukkal az afrikai és közel-keleti bevándorlók millióit.
Amellett, hogy a bevándorlás által sújtott régiókban fokozódik a kriminalitás, a bevándorlók azzal kezdik tevékenységüket Magyarországon, hogy megsértik törvényeinket az illegális határátlépéssel, majd megrongálják az állami tulajdont, amit a kormány ráadásul az adófizetők pénzéből épít.


http://hidfo.ru/2015/08/rongalassal-betornek-hazankba-az-illegalis-bevandorlok/