Ukrajna lemondta a nemzetközi hitelezőkkel folytatott tárgyalások következő találkozóját, amit július 24-én tartottak volna.
A Bloomberg üzleti napilap neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a Franklin Templeton által vezetett hitelezői csoport ma nem tud tárgyalni az ukrán kormánnyal, mert “problémák adódtak a tárgyalások előrehaladásával”. A mai nap folyamán a hitelezők személyes megbeszélést folytattak volna az ukrán delegáltakkal, de ezt egyelőre ismeretlen problémák miatt az ukrán fél lemondta. Az IMF viszont csak akkor hajlandó tárgyalni a hiteltörlesztés átütemezéséről, ha előrehaladás mutatkozik a tárgyalási folyamatban, aminek következő állomása a mai megbeszélés lett volna. Ehhez a kormányfő személyesen meg kellett volna jelenjen a fővárosban a találkozón, ami valamiért egyelőre ismeretlen időpontra lett elhalasztva.
Tegnap a Szegodnija orosz napilap azt írta, hogy Petro Porosenko ukrán államfő és Arszenij Jacenjuk miniszterelnök elmenekültek Kijevből, mert tartanak egy újabb forradalom lehetőségétől. A két vezető hollétéről szóló információkat a tárgyalás lemondása csak súlyosbította. Annak ellenére, hogy Jacenjuk és Porosenko arcát is látni az ukrán televíziókban, tegnap lemondták minden kijevi programjukat, előre be nem jelentett programokon vettek részt az ország fővárostól távolabbi részein, és ma sem jelentek meg személyesen Kijevben.
Ma délelőtt Kijevben tüntetés kezdődött a legfelsőbb bíróság épülete előtt, ahol az aktivisták követelték Viktor Sokina és összes helyettesének lemondását – a tüntetők szerint a kormány kinevezettjei miatt egyre súlyosabb a korrupció Kijevben, a bírói hatalom külföldi ellenőrzés alatt áll, és politikai megrendelésre vonják büntetőeljárás alá a régiók vezetőit.


http://hidfo.ru/2015/07/jacenjuk-es-porosenko-ma-nem-jelent-meg-kijevben/