A görög választók közel kétharmada visszautasította a nemzetközi hitelezők diktátumát, amivel pénzért cserébe politikai változtatásokat akartak rákényszeríteni Görögországra.
A szavazatok számlálásának több mint 90%-os feldolgozottságánál már egyértelműen látható, hogy Görögország nemet mondott a nyugati hitelezőknek, és az emberek nem hajlandók elfogadni, hogy akik a kormánynak kölcsönt adnak, azok a pénzért cserébe általuk elvárt politikai intézkedések meghozatalát szabják feltételül.
A választók több mint 61%-a mondott nemet a további megszorításokra. Alekszisz Ciprasz, Görögország miniszterelnöke az éjszaka folyamán egy televíziós interjúban kijelentette, hogy másnap már visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, és a lakosság abszolút többségének támogatását élvezve folytatják a hitelezőkkel az egyezkedést. Ciprasz kormánya ezzel jelentősen erősebb tárgyalópozícióhoz jutott, a népszavazás ugyanis kifejezésre juttatta, hogy a kormánynak teljes demokratikus legitimitása van a hitelezők feltételeinek visszautasítására, és a lakosság a következmények tudatában is támogatja azt a függetlenségi harcot, amit Athén a választásokat követően kezdett meg.
A referendum azonban nem csak erősebb tárgyalási pozíciót jelent, hanem a választási eredmények újralegitimálását is. Görögországban a 2015 januárjában tartott országgyűlési választásokon egy olyan kormány bukott meg, ami kritika nélkül elfogadta a nyugati hitelezők által szabott követelményeket, és a hitelezők összes diktátumát szolgalelkűen megvalósította. A referendum eredménye most azt mutatja, hogy a Ciprasz-kormány azóta nem veszítette el a választók bizalmát, és a lakosság abszolút többségének támogatását élvezi a függetlenségi harcban.
Az Európai Unió gyors reakciókat adott a kialakult helyzetre. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint a görög nép döntést hozott ezzel a referendummal, amit tiszteletben kell tartani. Az Európai Bizottság szintén elfogadja a referendum eredményeit. Annak legitimitását nem is lehetne vitatni, tekintve, hogy a választási eredmények folytatólagosságának tekinthető. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azonban rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze kedd délutánra, ahol az EU vezetői a görög helyzetre adott lehetséges válaszokat vitatják meg.



http://hidfo.ru/2015/07/gorogorszag-nemet-mondott-a-nyugati-hitelezok-diktatumara/



A nemzetközi hitelezőkkel való megállapodást elutasítók tábora győzött a vasárnapi görög népszavazáson a végleges eredmények szerint – közölte hétfőn hajnalban az athéni belügyminisztérium.
nem Az előzetes eredményekkel gyakorlatilag megegyező hivatalos végeredmény szerint a népszavazáson részt vevők 61,31 százaléka szavazott nemmel a nemzetközi hitelezők által javasolt intézkedéscsomagra, míg az igennel voksolók aránya 38,69 százalék volt.
A részvételi arány 62,49 százalék volt, jóval meghaladta az érvényességhez szükséges 40 százalékot.
A görög kormány akaratával egybehangzóan nemmel szavazott a többség a hitelezők által javasolt, reformokat és újabb költségvetési megszorításokat tartalmazó reformintézkedésekre, amelyekért cserébe Athén hozzájuthatott volna a június végén lejárt mentőprogramban akkor még számára elérhető összeghez. A januárban hivatalba lépett, a radikálisan baloldali Sziriza pártszövetség által vezetett görög kormány elsődleges követelése, hogy a hitelezők enyhítsenek Athén adósságterhein.
nai

Londoni pénzügyi elemzők szerint a hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait határozott többséggel elvető vasárnapi görögországi népszavazás után a legvalószínűbb forgatókönyv most már a Grexit, vagyis Görögország távozása a valutaunióból.
Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays elemzőstábja vasárnap éjjel összeállított helyzetértékelésében annak a véleményének adott hangot, hogy a görög bankválság a továbbiakban valószínűleg fizetőképességi válsággá fajul, amint az eurójegybank (EKB) leállítja a görög bankoknak nyújtott vészhelyzeti likviditási támogatást (ELA). A görög kormány ezután fizetési ígérvények kibocsátására kényszerülhet a likviditás fenntartására. Ezek az eszközök párhuzamos valutává válhatnak, és Athén várhatóan ezeket váltja majd át az új drachmára.
Görögország megtette az első lépést az eurózóna elhagyása felé – vélte vasárnap Alekszej Lihacsov orosz gazdasági miniszterhelyettes arra utalva, hogy a görög kormány akaratával egybehangzóan nemmel szavazott a görögök többsége a vasárnap tartott referendumon, amelyen a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról nyilváníthatták ki véleményüket.
“Nem lehet nem érteni, hogy itt az eurózóna elhagyása felé tett első lépésről van szó” – idézte Lihacsovot a TASZSZ orosz hírügynökség. Ugyanakkor a miniszterhelyettes hozzátette, korai lenne azt mondani, hogy Görögország végig is megy majd ezen az úton.
Nyilvánvaló, hogy egy minőségileg új helyzet alakult ki Görögország és az Uerópai Unió-de akár Görögország és a NATO-viszonylatában is. Olyan helyzet, ami tekintve Görögország földrajzi elhelyezkedését és jelenlegi szövetségesi és partneri struktúráját-komoly alkupozicióba juttatta a görögöket és a Cipras vezette kormányt. Kiváltképpen, ha figyelembe vesszük azt a mellékesnek éppen nem nevezhető körülményt, hogy a BRIC-országok közös bankja-hírek szerint-hajlandó belenyúlni a kasszájába, megsegíteni Görögországot.
Ha úgy tetszik, a tegnapi görögországi népszavazáson a görögök “statisztikai” többsége nemet mondott egy pökhendi, önmagát mindenek fölé helyező, aljas szándékú, hódító természetű törekvésre.
eu
Ha úgy tetszik…-akár így is lehet!
De ennek a hódító természetű, aljas szándékű törekvőnek-amely kudarcokhoz eleddig nem szokott hozzá-vannak még eszközei a kelléktárban. Nemtelen, kártékony eszközök. Kétsége senkinek ne legyen-még a görögöknek se-elő fog kerülni még néhány aljas trükk ebből a kelléktárból.
Ugyanakkor Görögország előtt VAN EGY KÍNÁLKOZÓ ALTERNATÍVA!
Cipraszban MEG VOLT A BÁTORSÁG, HOGY LEGALÁBB FÖLTÁRTA EZT AZ ALTERNATÍVÁT!
Ciprasz nem hablatyolt, hogy “az EU-n (és a NATON-n) kívül is van élet!” (Nem úgy, mint “egyesek”!)
A görögök “statisztikai többsége” igent mondott tegnap a NEM-re! Ők NEM AKARNAK egy kifosztott, leigázott, megalázott nép lenni!
A hogyan tovább kérdésre a válasz nem máról-holnapra fog megszületni. Az viszont biztos, hogy izgalmas lesz. Mind az elkövetkező időszak, mind pedig a válasz!
AMI A MI SZÁMUNKRA IS SOK-SOK TANULSÁGGAL FOG JÁRNI!
https://balrad.wordpress.com/2015/07/06/gorogorszag-igen-a-nem-re/