Rendőrségi jelentések szerint mintegy 100-150 anarchista kezdett gyújtogatni Görögország fővárosában azt követően, hogy nyilvánosságra jutott a referendum végső eredménye.
Görögország vasárnap népszavazást tartott arról, hogy a kormány elutasítsa-e a nyugati hitelezők feltételeit. A nyugati országok kontrollja alatt álló intézményi hitelezők ugyanis politikai feltételeket szabtak a hitelprogrammal adott pénzért cserébe, és ezzel olyan intézkedések meghozatalára kényszerítették volna a kormányt, ami többségi támogatásának azonnali elvesztéséhez vezetne. Görögországban 2015 januárjában bukott meg egy radikális atlantista kormány, ami a korábbi hitelprogram mellé elfogadta a nyugati hitelezők összes feltételét, hogy végleg működésképtelenné tegye a görög gazdaságot és így a nyugati pénzintézetektől tegye függővé az Európai Unió egy kilépés szélén lévő periféria-országát. A választók a végső eredmények szerint közel 61%-al leszavazták a feltételek elfogadását.
A referendum eredményeinek nyilvánosságra hozatalát követően zavargások kezdődtek Athénban. Rendőrségi jelentések szerint azonban nincs jele annak, hogy a “tüntetők” akciói mögött bármilyen politikai motiváció vagy követelés lenne, sokkal inkább céltalan pusztításról van szó. Athén központjában tüntetők tömegei ünneplik a “nem” szavazatok győzelmét, ettől a rendezvénytől távol, kieső helyen kezdődtek a gyújtogatások.
Görögországban számos anarchista csoport működik, melyek évről évre komoly gondot okoznak a rendfenntartásnak. Ezek a csoportok 2011-ben szintén heteken át húzódó gyújtogatást és céltalan pusztítást produkáltak Athén utcáin. Akkor egy a nyugati hitelezők diktátumát kritikátlanul elfogadó kormány jutott hatalomra, de hajszálon múlott a Sziriza győzelme, és sokan választási csalásról beszéltek. A kormányra nagy nyomás nehezedett a választók részéről azirányba, hogy ne szavazza meg az új hitelprogramot. Az anarchista csoportok fokozott aktivitása figyelmeztetés volt a görög kormány számára, ami akkor – 2011-ben – a közrend megbomlásával fenyegetés hatására elfogadta a második hitelprogramot.


http://hidfo.ru/2015/07/a-gorog-anarchistak-gyujtogatnak/