Szegedről Budapestre 200-300 euróért visz el egy embercsempész

Európa terrorfenyegetettsége is nőtt az illegális bevándorlók miatt, nem lehet külön kezelni Magyarországot Európától – jelentette ki Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
szóv

A migráció hordozója a terrorizmusnak, illetve a terrorhoz kapcsolható személyeknek. Akárcsak a szervezett bűnözés. Mindkét terület a migrációs hullámra ráülve megpróbál bejutni Európába. Nem véletlen, hogy a TEK komoly erőket mozgósít ennek a monitorozására, és megpróbálja kiszűrni azokat a személyeket, akik a terrorhoz köthetőek és a migrációval jönnek be az országba – tette hozzá.
Beszélt arról is, hogy az ideiglenes határzár felépültével jobban kontrollálható lesz a terület. Ezzel szerinte egy nagyon komoly lehetőséget kapnak a szervek, hogy tényleg csak azok érkezzenek az országba, akik erre jogosultak, illetve akiknek erre Magyarország a megfelelő felhatalmazást megadja.
Arra a kérdésre, mi lehet az oka annak, hogy virágzik az embercsempészet, azt válaszolta: ez egy profittermelő tevékenység, mely rátelepült a migrációra. A terrorista csoportok ezt a vonalat próbálják használni, gyakorlatilag csak igénybe veszik az embercsempészek szolgáltatásait.
A főigazgató-helyettes az embercsempészeket a migráció egyfajta vámszedőinek nevezte. Megerősítette, hogy a migránsokat Nyugat-Európába több tízezer euróért juttatják el. Egy Szeged-Budapest vonalért nagyjából 200-300 eurót kérnek – hozta fel példaként.
Arra a felvetésre, miszerint a Napi Gazdaság azt írta, illegális bevándorlók Budapestre utazásának megszervezésével gyanúsítja a rendőrség a Jobbikhoz közel álló egykori Új Magyar Gárda kapitányát, Kiss Róbertet és társát, Bodnár Zsolt azt mondta: nem tiszte megerősíteni ezt az információt. Két személyt valóban elfogtak és átadtak a rendőrségnek, azok politikai hovatartozását azonban nem vizsgálták.
(hirado)