Megpecsételték a Ménesbirtok sorsát

Július 20-i dátummal újabb háromezer hektár mezőhegyesi szántóföld pályázatairól döntött a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA). Összesen 46 magánszemély és gazdálkodó szervezet bérelheti aranykoronánként és évenként 1250 forintos áron az államtól ezt a területet, amelyet jelenleg még a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. használ.
mh
Mitykó Zsolt, a város független polgármestere lapunknak elmondta: ezzel a jelenlegi formájában megpecsételődött a több mint 400 embernek állandó állást, további 1500-nak több hónapos idénymunkát biztosító cég sorsa. Márciusban hirdették ki a még 2013-ban kiírt, majd a 2014-es választási évre jegelt pályázatok eredményét. Akkor is háromezer hektárnak jelöltek ki új bérlőt. Mivel a Ménesbirtok Zrt. mintegy nyolcezer hektáron gazdálkodik, már csak kétezer hektár maradt, amin termelhet – az is csak akkor, ha meg nem pályáztatják, és ki nem adják haszonbérbe 2017 elejéig.
A nyertes pályázóknak kevesebb mint 50 százaléka mezőhegyesi. Számos környékbeli faluból vannak nyertesek – egy részükről úgy látják, messzebb laknak, mint a földtörvényben nevesített 20 kilométer. A nyertesek általuk ismert részéről sokan úgy tartják: inkább a Fideszhez való jó kapcsolatuk, mint a gazdálkodási szakértelmük miatt nyerhettek. A korábbi forduló nyerteseivel már meg is kötötte a szerződést az NFA, annak ellenére, hogy a kiírás törvényességét perben támadta meg a Ménesbirtok Zrt., és még egyetlen vitás kérdésben sem született ítélet.
Az biztos, hogy még ha megmarad is a kétezer hektár, a tejelő szarvasmarha-ágazatot meg kell szüntetni, az ott dolgozókat pedig elbocsátani. Nem lehet fenntartani a vetőmagkukorica-termelést, mert nemcsak a földterület döntő részét veszik el a cégtől, hanem az egyes parcellák elhelyezkedése miatt nem lehet tovább biztosítani a szükséges védőtávolságokat. A vetőmagkukorica-termelés munkaigényes tevékenység, az ott foglalkoztatott emberekre nem lesz szükség a jövőben.
mez
Szintén tönkremegy a mintegy 80 kilométeres öntözőfürt, mivel legnagyobb használója, így gyakorlatilag a fenntartója a Ménesbirtok Zrt. volt. Nemcsak Mezőhegyesen, hanem számos más településen is ellehetetlenül az öntözés. Visszaesik a város helyiadó-bevétele, mivel a legnagyobb adófizető a Ménesbirtok Zrt. Emiatt az önkormányzati intézményekben is alkalmazottaktól kell megválni.
A polgármester attól is tart, hogy meggyengül a helyi közösség kohéziója, kiéleződnek az ellentétek a kevés ember között, aki jól jár a földosztással, és a sok ember között, aki emiatt elveszíti a megélhetését. Mivel a településen gyakorlatilag 120-150 családnak marad jövőképe, elértéktelenednek az ingatlanok, a fiatalok és a képzett emberek nagy veszteséget szenvedve elvándorolnak, helyükre várhatóan mélyszegények költöznek.
hegyes
(NOL)