Megrázó ábrákon Magyarország jövője

A következő 45 évben 2 millió fővel csökkenhet a népességszám, minden harmadik ember 65 évnél idősebb lesz, a gyermekvállalás halasztása mögött ijesztő folyamatok húzódnak meg, a gyermektelenek aránya látványosan növekedni fog – és ez csak néhány a nemrégiben megjelent Demográfiai Portré főbb megállapításai közül. A KSH Népességtudományi Intézet által készített dokumentum néhány üzenete a vészharangok kongatásaként is értelmezhető, kérdés, hogy a döntéshozók mikor éreznek magukban késztetést a cselekvésre.

Szomorúnak mondható kép rajzolódhat ki a szemünk előtt, ha alaposabban átforgatjuk a KSH Népességtudományi Intézet által a napokban bemutatott 2015-ös Demográfiai Portrét, amely újabb három év eltelte után ad jelentést a magyar népesség helyzetéről. Az immár harmadszor megjelenő átfogó elemzés nemcsak a közelmúlt, hanem a következő évtizedek ijesztő magyarországi demográfiai folyamatait mutatja, minden fontosabb esetben nemzetközi összehasonlításban.

Kétmillió mínusz

Magyarország népességszámának alakulásáról pontos adatokat a tízévente esedékes (1990., 2001. és 2011. évi) népszámlálásból nyerhetünk ki. Ezek szerint 1990-ban 10,375 millió fő élt Magyarországon, 2001-re ez a szám 10,2 millióra csökkent, 2011-ben pedig 9,982 millió volt a létszám. Vagyis 11 év leforgása alatt hazánk népessége közel 400 ezer fővel csökkent, ami közel 4%-os népességcsökkenésnek felel meg. Az azóta eltelt években a népességstatisztikából kinyert adatok alapján további közel 100 ezer fős csökkenés következett be.

A Népességtudományi Intézet szakértői által most készített népesség-előreszámítás (alapforgatókönyve) szerint 2060-ban várhatóan 7,9 millió fő körül alakul Magyarország népessége, vagyis a következő 35 évben 2 millió fővel fogyatkozunk. A legmagasabb várható népességszám 8,69 millió fő, a legalacsonyabb pedig 6,7 millió fő: a két szélső változat között az eltérés csaknem 2 millió fő.

Az elemzés készítője, Földházi Erzsébet kiemeli, hogy a népességszám még a termékenység jelentős növekedését és a számottevő bevándorlást feltételező magas változat esetén sem éri el a 9 millió főt 2060-ban. Az elemzés külön érdekessége, hogy kitér arra: az utóbbi években a nemzetközi vándorlás egyenlege negatívvá vált, pedig még a legutóbbi két népszámlálás közötti időszakban (2001 és 2011 között) a természetes fogyást még enyhítette a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege.

A népesség számának alakulása három tényezőtől függ: élveszületések (ez pedig a szülőképes korú nők számától és gyermekvállalási hajlandóságuktól), halálozások és a nemzetközi vándorlás egyenlege. A kutató az élveszületések kapcsán megállapítja, hogy 2011-ben érte el eddigi mélypontját az éves születésszám, amikor is 88 ezer gyermek született.

Spéder Zsolt és Kapitány Balázs egy másik anyagban felteszi a kérdést:

a mélyponthoz képest történt-e érdemi javulás a születésszámban a 2014. év végéig?

Ennek megválaszolásához a havi adatokat hívják segítségül. A havi adatokból az derül ki, hogy a 2010 nyarán bekövetkezett történelmi mélyponthoz vezető sokkszerű zuhanást követően 2014 decemberéig nem figyelhető meg trendszerű növekedés. Még 2014 februárja is (2013 decemberéhez hasonlóan) az egyik olyan hónap volt, amikor minden idők legalacsonyabb februári születésszáma volt megfigyelhető – jegyzik meg.

Kutatásukból az is kiderül, hogy a teljes termékenységi arányszám 2014-ban javult, az előzetes értéke 1,41. Ha az előzetes adat beigazolódik, akkor 1997 óta ez lesz a legmagasabb hazai termékenységi arányszám.

Arra is felhívja a figyelmet a szerzőpáros, hogy az elmúlt évtizedekben a születések száma és a teljes termékenységi arányszám jellemzően együtt mozgott, azonban az elmúlt néhány évben a teljes termékenységi arányszám valamivel kedvezőbben változott, mint a születések száma. Ennek az az oka, hogy 2012-t követően elkezdett felgyorsulni azon női korcsoportok (20-40 évesek) létszámának csökkenése, akik körében viszonylag magas a gyermekvállalási kedv. Tehát egyre kevesebb potenciális anyag vállalt ugyanannyi vagy kicsit több gyermeket, így az egy főre jutó termékenység nőtt. A folyamat jövőbeni felgyorsulása miatt a kutatók szerint még jobban szét fog válni a két mutató.

Hogy ne csak szomorkodjunk

Spéder Zsolt és Kapitány Balázs elemzésükben azt is bemutatják, hogy a teljes termékenységi arányszám tekintetében Magyarország nemzetközi összevetésben hogyan teljesít. Ebben a tekintetben Európa kettészakadása továbbra is megfigyelhető:

Nyugat- és Észak-Európában a kisebb csökkenés ellenére nem változott a kép, 1,6 felett vannak ezek az értékek.
Ezzel szemben jelentős mértékű romlás következett be a gazdasági válsággal küszködő dél-európai államok többségénél.

Az Európán belül korábban a tartósan legalacsonyabb termékenységgel rendelkező volt szocialista régió országai egy részének abszolút és relatív helyzete is javult, ilyen Lettország és Magyarország.

Összességében – európai összehasonlításban -, a teljes termékenységet tekintve Magyarország relatív helyzete még mindig nagyon hátrányos, de minimális mértékben javult. A 2012. évi adatok szerint a 27 (akkori) tagállam között hazánk a 22-24. helyen állt a teljes termékenységi arányszámot illetően. Word Factbook 2014-es évre vonatkozó becslése szerint Magyarország a 21. helyen áll az EU 28 jelenlegi tagállama között. Ugyanezen becslés szerint a világ rangsorolt 224 állama és kvázi független területe között hazánk pozíciója a 206.

A háttérben meghúzódó ijesztő folyamat

Rendkívül fontos tényező Magyarország demográfiai folyamatainak vizsgálatában a gyermekvállalási kor. Spéder Zsolt és Kapitány Balázs ennek kapcsán emlékeztetnek arra, hogy elmúlt évtizedekben a gyermekszám és a termékenységi magatartás kritikusan alacsony szintje egyértelműen indokolható volt a gyermekvállalási életkor kitolódásával. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon is mind több nő halasztotta első gyermeke vállalását a húszas évei végéig, harmincas évei elejéig.

A jelentésük fontos megállapítása, hogy ez a – népesedés szempontjából negatív – halasztási folyamat 2011-től gyakorlatilag megszűnt. A halasztási folyamat alátámasztásának legegyszerűbb mérőszáma, hogy a nők átlagosan hány évesen adnak életet az első gyermeknek, illetve az összes gyermek születésekor átlagosan hány évesek. A kutatók ez alapján megállapítják:

Az első gyermek vállalásának átlagos kora az édesanyák esetén 28,2 év volt 2013-ban, amely megegyezik a 2010. évivel, és valamivel alacsonyabb a 2011. és 2012. évi értékeknél. Magyarországon a rendszerváltás óta 2011-ig nem volt példa az első gyermekvállalás átlagos korának csökkenésére, tehát egy igen hosszú folyamat befejeződéséről van szó.
Az összes gyermek vállalásának átlagos kora 2013-ban – és az előzetes becslések szerint feltehetően 2014-ben is – 30,1 év szemben a 2011-es 30 évvel, tehát itt is megállt a növekedés.

Ezeket a kedvező folyamatokat látva, kissé talán megkönnyebbülhetünk, főként a bevezetőben vázolt elkeserítő népesedési adatok után. A két kutató azonban rögtön újabb kijózanító statisztikát tár elénk: a kiigazított teljes termékenységi arányszámot. Ez egy olyan korrigált mutató, amely megmutatja, hogy milyen magas lenne a termékenységi arányszám az időzítési, halasztási hatás nélkül. Amennyiben a halasztás kiszűrése után nem látszik termékenységcsökkenés, akkor a csökkenés kizárólag a halasztás számlájára írandó, viszont ha látszik, akkor a halasztási hatás mellett a termékenység “mennyiségi” csökkenése (quantum effect) is hozzájárult az alacsonyabb termékenységi szinthez – magyarázzák a szakértők.

Ha az elmúlt évek magyarországi trendjeinek alakulását e képzett mutató alapján értelmezzük, az ismerttől eltérő történet kerekedik ki. Abban az időszakban, amikor a gyermekvállalást nagyarányú halasztás jellemezte (2005-ig), a halasztási hatástól megtisztított termékenységi hajlandóságban az 1,8-es szint körüli stabilitás volt tapasztalható. Ez azt jelenti, hogy ebben a korszakban potenciálisan ilyen magas lehetett volna a termékenység, ha nem lett volna halasztás. Az elmúlt néhány évben viszont a halasztás tempójának lassulásával, a halasztási hatástól megtisztított termékenység szintjének (kTTA) lényeges, 1,8-ről 1,4 alá való csökkenését tapasztalhatjuk. Ez arra utal, hogy a TTA 1,3 körüli stagnálása az elmúlt években már egyértelműen nem a halasztásnak, hanem a gyermekvállalási hajlandóság tényleges, “mennyiségi” visszaesésének a következménye.

Azaz: ha az utóbbi szűk évtizedben a termékenységcsökkenés oka csupán a halasztás lett volna, akkor a teljes termékenységi arányszámnak (TTA) a ténylegesen megfigyeltnél lényegesen nagyobb mértékben kellett volna emelkednie az elmúlt években. Mivel ez nem történt meg, úgy tűnik, a korábban elhalasztott és későbbre tervezett gyermekek többsége nem születik meg. Ennek nyilván részben biológiai, részben társadalmi okai vannak.

Összességében ez arra utal, hogy az elmúlt évtizedekben a halasztás “függönye mögött” egy olyan gyermekvállalási mintaváltás következett be, amelyet nem csupán a későbbi életkorra halasztás, de a gyermekszám szerinti átalakulás is jellemez.

A kutatók azt vetítik előre, hogy a következő években jelentős mértékben növekedni fog a végleges gyermektelenség, amelynek mértéke az 1975-ös születési évjáratú nők esetében már 17-18% lesz. Bizonyos társadalmi alcsoportokban még ennél is lényegesen nagyobb arányt fog jelenteni, hiszen például a fővárosi diplomás nők 25%-a már a 2011. évi népszámlálás eredményei szerint sem vállal gyermeket – emelik ki.

Öregedünk

A Népességtudományi Intézet munkatársainak előreszámításai szerint nemcsak létszámcsökkenés várható, hanem fokozódó öregedés is. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb megállapítások:

1990 elején még 2,1 millió volt a gyermekek, a 0-14 évesek létszáma, 2011-ben már csak 1,5 millió, 2014-ben pedig 1,4 millió. 2060-ra számuk az alapváltozatban 1 millió főre apad. Ez 2060-ra 13% körüli arányt jelent.
A 15-64 évesek csoportja az 1990. évi 6,9 millió főről indulva 2014-ben 6,7 milliót tesz ki, így már megkezdődött a csökkenés, amely néhány éven belül – amint az ún. Ratkó-évjáratok elérik a 65 éves korhatárt – felgyorsul. 2030-ban várhatóan 5,6 millió, 2060-ban pedig 4,3 millió fő körül lesz a korcsoport létszáma.
Magyarországon az 1990-es évek elején 1,4 millió volt a 65 éves és idősebb népességlétszáma, 2011-ben pedig már 1,7 millió főt számlált a korcsoport. Arányuk a népességben 13%-ról 17%-ra nőtt. 2030-ra 2,1 millió fő lesz ebben a korsávban, arányuk közel lesz a 24%-hoz, 2060-ra pedig 2,6 millió fő lehet 65 év felett, ami 33%-os arányt jelent.

Ez azt jelenti, hogy 45 éven belül minden Magyarország népességének harmada lesz 65 év felett.

A fentiek mellett az öregedési index (az időseknek a gyermekkorúakhaz viszonyított száma) szintén fontos jelzőszám az öregedés intenzitásának érzékeltetésére. A 2000-es évek elején lett a mutató Magyarországon 1,0 felett, 2060-ra pedig már 2,5 körül lehet.

Ha pedig azt akarjuk kifejezni, hogy mekkora terhek fognak nehezedni a gazdaságilag aktív népességre az öregedési folyamatok következtében, akkor az eltartottsági rátát (függőségi rátát) érdemes szemügyre venni. A kutatók modellje alapján 2060-ra ez a mutató 0,6 körüli értékre emelkedhet, a 2011-es 0,24-ről. Vagyis 45 év múlva egy időskorúra már kevesebb mint két aktív korú jut majd a népességben.

A fenti folyamatok fényében elkerülhetetlennek látszik a kormányzati beavatkozás a nyugdíjrendszerbe. Nem véletlen, hogy Spéder Zsolt, a Népességtudományi Intézet igazgatója ismét megkongatta a vészharangot a Demográfiai Portré megjelenése alkalmával (a Napi Gazdaságnak adott interjújában), ahogyan tette azt három évvel ezelőtt is, amikor a Portfolio-nak a következőket nyilatkozta:

Több megoldás is létezik: “demográfus megoldás” az aktív korú népesség növelése, ami rövid távon migrációval, hosszú távon a termékenység növekedésével jöhet létre. Nyilván közgazdasági, intézményes megoldásokkal is csökkenhet az eltartási teher, például amennyiben nő a munkavégzés hatékonysága és nem szűkül a munkaerőpiac, ez ugyanis magasabb járulékbevételeket jelentene. Magyarországon viszont nagyon alacsony a foglalkoztatottság, ezért ez, ahogy a makro-elemzők is tudják, meg fogja kívánni, hogy a kiadási oldalhoz is hozzányúljunk. Az intézményi megoldás egyik módja, hogy emeljük a nyugdíjkorhatárt, ami előbb-utóbb minden országban, így nálunk is elkerülhetetlen.
(portfolio)