11429719_10207173858693538_771369910232960812_n
Fotó: Facebook

A liberálisok és a cion-bolsevikok, (bocsánat; euro-kommunisták) biztatására, s plakátszaggató akcióin felbátorodva, – némely magyarországi muszlim úgy gondolta, hogy már ők is rúghatnak egyet a magyarokba. És semmibe vehetik kultúránkat, szokásainkat, s azt, hogy Magyarország keresztény ország.

Ezen dolgoknak a semmibe vétele persze nem volna hír, hiszen a hazánkban élő kisebbségek egyes képviselői rendszeresen és provokatív módon megteszik ezeket a dolgokat, s gyalázzák a magyar kultúrát, a vallást, a magukat az embereket is, (az őslakosokat), – ám most már a jelek szerint, a Nemzeti Konzultáció és bevándorlási politika szigorításának kapcsán, illetve ennek ellenzéseként, – a liberálisok a magyarság ellen vadítják már az itt élő muszlimokat is, akikkel eddig lényegében semmi komolyabb bajunk nem volt. – Eddig.
A fenti, a mai napon a Facebookra feltett képet, természetesen az Index is lehozta, – s már bizony burkolt fenyegetésről beszélt.
Tény az, hogy a rengeteg illegális bevándorló komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen senki nem tudja, hogy ezek kicsodák és honnan jöttek. Papírjaik sokszor nincsenek, s azt mondanak magukról, amit akarnak. – Lehet köztük akár egy szomáliai néger földműves, de akár egy Iszlám Állam által kiképzett és küldött terrorista is.
Magyarország déli határai az illegális bevándorlás ostroma alatt állnak, – s az esetek nagy részében a határrendőrségnek sikerül őrizetbe venni és a ‘befogadó állomásokra’ (sic!) szállítani az illegális migránsokat. Ilyen “befogadó” van Debrecenben is, – ahol évek óta egyre akutabb problémát jelent a bevándorlók viselkedése, összeférhetetlensége, – ha finoman akarunk fogalmazni, a kulturális különbözőségek a magyarok és az idegenek között.
Pósán László debreceni fideszes országgyűlési képviselő egy tegnapi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Debrecen az egyik legérintettebb terület menekültügyben, és számos megkeresést kapott a helyiektől, akik egyöntetűen úgy vélekedtek, “ez így nem állapot, valamit tenni kell”. – A debreceniek azt a véleményüket is megfogalmazták neki, hogy fel vannak háborodva amiatt, hogy a magyarországi baloldal a kérdésben nem a magyar emberek oldalán áll, “válogatás nélkül beengednének mindenkit az országba”.
Nos, hogy valójában mekkora a gond, – s ennek az egyre akutabbá váló menekültügyi problémának valójában mik is a gyökerei, – az lényegében nemcsak az idegenek és a magyarok közötti kulturális, – de vallási különbözőségén is múlik.
Erről szól a debreceni Cívishír-nek küldött olvasói levél, mely immáron két éve, az illegális migránsok akkori lázadásának, s rendbontásainak idején íródott. Címe:

A debreceni muszlimok viselt dolgairól

– Avagy: Van magyarázat a muszlimok debreceni viselkedésére –

Olvasónk összefoglalója dzsihádról és szexrabszolgaságról. És arról, hogy a nemi erőszak bizonyításához (szerintük) négy  tanú kell.
van_magyarazat_a_muszlimok_debreceni_viselkedesere
A fotó illusztráció
“Miért viselkednek így a muszlimok Debrecenben – és másutt? Egyelőre kis mértékben, de ugyanaz játszódik le Debrecenben, a Sámsoni úton, mint ami nagy mértékben, nap mint nap zajlik például a norvégiai Oslóban, a svédországi Malmőben, a franciaországi Marseille-ben, a németországi Berlinben, a dániai Koppenhágában, az angliai Londonban, az USA-beli Michigan állam Dearborn nevű városában, vagy az ausztráliai Sydney-ben: bevándorló vagy menekült muszlimok belekötnek a helyi emberekbe, zaklatják a helyi kereskedőket, és molesztálják a helyi nőket és lányokat. A Sámsoni út „no-go zone” lett, azaz olyan zóna, ahova a helyi magyar emberek nem szívesen mennek be.
Ez Allah (Isten) akarata
A Korán, azaz a muszlimok szent könyve nem egy egyszerű könyv, hanem maga Allah (Isten) szava tökéletes formában, ahogyan azt Dzsibril (Gábriel) arkangyal elvitte Mohamed prófétának, az iszlám alapítójának, látomások formájában. Éppen ezért a Koránt megváltoztatni vagy átértékelni nem lehet – ami abban áll, az Allah (Isten) szava, tehát úgy helyes, ahogy van. A Korán 3.5 szerint az iszlám a tökéletes vallás. A Korán 33.21 szerint Allah küldötte (Mohamed próféta) példakép. Amit ő tett, az helyes, és a muszlimoknak követniük kell az ő példamutató cselekedeteit. Ezeket az ismérveket kell szem előtt tartani, mielőtt bárki megpróbálna ideologizálni, hogy a VII. században keletkezett előírásokat már nem kell figyelembe venni, mert azok az idők elmúltak. Szó sincs erről – ezek az előírások ugyanannyira hatályosak és kötelezőek ma, mint ezernégyszáz éve.
A muszlimok a legjobbak; a nem muszlimok hitványak
A Korán 3.11 szerint a muszlimok, azaz Mohammed próféta követői a legjobbak a népek közül. A Korán 98.6 szerint azok, akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, ide értve még a Könyv népeit is (azaz a zsidókat és a keresztényeket is), a pokol tüzére jutnak. Akik nem hisznek az iszlámban, a Koránban és Mohamed prófétában, azok a leghitványabb teremtmények. A Korán 48.29 szerint Mohamed próféta Allah követe, és azok, akik vele vannak, keményen bánnak a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), viszont irgalmasak egymással (a muszlimokkal) szemben. Azért nem alkalmazkodnak, mert meg vannak győződve arról, hogy ők a felsőbbrendűek, mindenki más pedig alsóbbrendű. Soha nem is fognak alkalmazkodni, amint azt számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztráliai példa is alátámasztja.
Dzsihád (kombinált, azaz nyílt ÉS fedett háború az iszlám győzelméért). A dzsihád szó eredeti jelentése küzdelem. A Koránban a jelentése küzdelem (harc, háború) azért, hogy a világ minden országa muszlim országgá váljon. A Korán 9.29 szerint a hívőknek (a muszlimoknak) harcolniuk kell azok ellen, akik nem hisznek Allahban, vagy a Végítélet Napjában; vagy akik nem tiltják azt, amit Allah vagy Mohamed próféta megtiltott; vagy akik nem hisznek az igaz vallásban (az iszlámban), még a Könyv népei (azaz a zsidók és a keresztények) ellen is, egészen addig, amíg azok alávetettségbe nem esnek, alázatosan nem fizetik a dzsizját (a hűségadót a muszlimok részére), és át nem érzik alávetett helyzetüket. A muszlimok szerint, egy zsidó vagy egy keresztény az alábbi három lehetőség közül választhat:
1. áttér az iszlámra
2. fizeti a dzsizját, és alávetett, másodrendű állampolgárként él
3. meghal
Ha valaki azonban nem a Könyv népei közül való (azaz nem zsidó és nem keresztény), akkor csak két választása van:
1. felveszi az iszlám vallást
2. meghal
Ha a muszlimok erősek, akkor a dzsihádot erővel, nyílt módon kell végrehajtaniuk. Ha a muszlimok gyengék, akkor megtévesztéssel, szaporodással, és egyéb fedett módon kell küzdeniük addig, amíg eléggé meg nem erősödnek ahhoz, hogy nyílt harcban győzzenek. Éppen ezért értelmezhetetlen az a nyugatiak körében elterjedt, hímező-hámozó kifejezés, hogy van „szélsőséges” muszlim, meg van „mérsékelt” muszlim. Szó sincs erről. Mindkettő ugyanazt a cél akarja elérni, csak más eszközökkel: az egyik ordítva és fegyvert rázva, a másik mosolyogva és alattomosan…”
(SzRTI: Nem ismerős ez a felfogás? – Mindenki így próbálkozik, aki a magyar embereken élősködni akar. És, vagy, – meg akarja a nemzetünket semmisíteni. De ez a Török Birodalomnak sem sikerült. 150 év alatt sem váltunk törökké – a szerk.)
…”Dzsizja (nem muszlimok hűségadója a muszlimok részére): A nem muszlimok által, a muszlimok részére fizetett hűségadó, mellyel a nem muszlimok elismerik alávetettségüket (lásd Korán 9.29). Amikor egy muszlim elveszi egy debreceni kereskedő áruját, vagy felveszi a segélyt, miközben a szabadságjogok ellen kampányol, és szidja a befogadó országot, akkor tulajdonképpen beszedi a dzsizját.
Dhimmi (alávetett, másodrendű személy) A dhimmi olyan nem muszlim személy, aki addig, amíg nem kritizálja a muszlimokat, elfogadja alávetettségét, és fizeti a hűségadót, életben maradhat. Ha ezeket megszegi, bármi megtehető vele. A muszlim és a dhimmi viszonya hasonló, mint a maffia és a boltos viszonya. Ameddig ez utóbbi hallgat, engedelmeskedik, és fizet az előbbinek, addig éldegélhet. Ellenben ha makacskodik…
Takija (megtévesztés) alkalmazása. A Korán 3.28 szerint a hívők (a muszlimok) ne keressék a barátságot a hitetlenekkel (a nem muszlimokkal), kivéve, ha veszély fenyegeti őket azok által. Abu Darda, Mohamed próféta harcostársa ezt így fogalmazta meg: „A hitetlenek (nem muszlimok) arcába mosolygunk, miközben a szívünk átkozza őket”.
A nők másodrendűek és ostobák. A Korán 2.223 szerint a feleség egy szántóföld, akit a férj akkor és úgy „szánthat fel”, ahogyan akar. A gyengébbek kedvéért ez azt jelenti, hogy nem kell a feleség beleegyezése a szexhez. A Korán 3.43 szerint a feleség feladata az engedelmesség mind a férjnek, mind Allahnak. Azokat a nőket, akik lázadoznak, először megfeddéssel, majd az ágyból való kivetéssel, végül – ha még mindig makacskodnak – veréssel kell a helyes irányba állítani.
A Korán 2.282 szerint két női tanú egyenlő egy férfi tanúval. Ezt egészíti ki Bukhari 1.6.301, mely szerint Mohamed próféta azt mondta nők egy csoportjának, hogy adakozzanak, különben a pokol tüzére kerülnek. Amikor a nők megkérdezték, hogy miért, a próféta azt felelte, hogy azért, mert a nők szellemileg fogyatékosak (ostobák), hiszen csak két nő vallomása egyenlő egy férfi vallomásával; vallásilag pedig azért fogyatékosak, mert egy nő se nem imádkozhat, se nem böjtölhet menzesz idején.
A nemi erőszak akkor az, ha négy tanú bizonyítja. A Korán 24.13 szerint az, aki nemi erőszakot állít, de nem hoz magával négy tanút, az hazudik. Ha tehát nincs négy tanú, akkor nem erőszak történt, hanem paráznaság, vagy házasságtörés. A parázna büntetése a Korán 24.2 alapján száz ostorcsapás. A házasságtörő büntetése halálra kövezés, ami nem a Koránban szerepel, hanem Mohamed próféta példamutatása alapján (pl. Hadith Muslim 17:4192 vagy Bukhari 9.83.37) végrehajtott halálbüntetés. Ezért mernek a muszlimok debreceni lányokat és asszonyokat molesztálni, mert hozzá vannak szokva, hogy négy tanú hiányában, a nőt fogják megbüntetni.
A szexrabszolgaság törvényes. A Korán 4.24 szerint egy muszlim férfi számára tilos egy férjezett nőhöz való közeledés, kivéve azokat, akiket a jobb keze birtokol.
Ez utóbbi esetben olyan nőkről van szó, akiket portyázás vagy csata során zsákmányolt, vagy rabszolgavásáron vett. Ha például egy muszlim férfi egy zsidó, keresztény, hindu, pogány stb. nőt zsákmányol, akkor annak a nőnek a házassága automatikusan megszűnik, és a muszlim férfi rabszolganője lesz.
A pedofilia törvényes. A Korán 65.4 szerint, válás előtt, három hónapi szexmentesség vonatkozik azokra a nőkre, akik már menstruálnak, valamint ugyancsak három hónap azokra a lányokra, akiknek még nem jött meg a menzeszük. Az első eset még logikusnak is tűnik, hiszen egy gyors válás és újra férjhez menetel esetén nem lenne egyértelmű, hogy ki az apa. De mi van azokkal a lányokkal, akiknek még nem volt menzeszük? Náluk miért kell ugyanúgy három hónapot várni? Azért, mert velük is lehet nemi életet élni, és hát lehet, hogy egyik-másik előbb érik. A Mohamed próféta cselekedeteiről szóló Bukhari 7.62.88-ban az áll, hogy a próféta (aki egyébként akkor kb. 50 éves volt) házasságra lépett a 6 éves Aishával, majd amikor a lány 9 éves lett, elhálták a házasságot. Ez a gyengébbek kedvéért azt jelenti, hogy a javakorabeli Mohamed egy kislánnyal közösült.
A rágalmazás nem az, mint nálunk. Nálunk a rágalmazás azt jelenti, amikor valaki egy személyről hazugságot állít. Ezzel ellentétben, „Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei” (Umdat as-Salik wa ‘Uddat an-Nasik) c. iszlám jogi útmutatás r2.2 bekezdése szerint a rágalmazás az, amikor valaki olyasmit mond egy személyről, ami annak a személynek nem tetszene (vagyis az a személy nem akarná, hogy kitudódjon). Például igaz, hogy a Korán a muszlimokat a nem muszlimok elleni harcra buzdítja, egészen addig, amíg a muszlimok győznek, és a nem muszlimok áttérnek, megalázkodnak és fizetnek, vagy meghalnak? Igen. Például igaz, hogy a Korán tiltja a muszlimok barátkozását a nem muszlimokkal, kivéve, ha azt megtévesztésből teszik? Igen. Például igaz, hogy a felnőtt Mohamed próféta egy kislánnyal közösült? Igen. Mindez azonban az iszlám felfogás szerint rágalmazás, mert ezek az állítások ugyan igazak, de ezeket hitetleneknek (nem muszlimoknak) kimondaniuk nem szabad.
Lerontás; felülírás. A Korán 2.106 szerint egy korábbi kinyilatkozást egy későbbi kinyilatkozás leronthat, azaz felülírhat. A muszlimok szeretik a tudatlan nyugatiak elé tárni a Korán 2.256-ot, mely szerint a vallásban nincs kényszerítés, azt sugallva, hogy az iszlám a türelem vallása. Ez nem más, mint takija (megtévesztés), ugyanis azt „elfelejtik” elmondani, hogy a 2.256-ot más részek, pl. a Korán 9.5, vagy a dzsihádra felhívó Korán 9.29 lerontotta, azaz felülírta.
Az Ön teendője
Most, hogy elolvasta ezt az összefoglalót, két út közül választhat. Az egyik út az, hogy behunyja a szemét, bedugja a fülét, és azt kántálja, hogy „lalalalala”, esetleg politikailag korrekt módon felkiált, hogy ez az összefoglaló egy „rasszistafasisztanácigárdista” írás. Azt azért vegye figyelembe, hogy ettől még a Sámsoni úton tapasztaltak nem fognak megszűnni. A másik út az, hogy ha kételkedik abban, amit olvasott, akkor utánanéz a dolgoknak, bár arra számítson, hogy a legtöbb szakirodalom angol nyelven érhető el. A javasolt művek a következők:
Korán (Quran)
Bukhari (Sahih al-Bukhari)
hadisz (hadith), pontosabban hadiszok
Az utazó támasza, és a hit követőjének eszközei (Umdat as-Salik wa ‘Uddat an-Nasik), azaz Reliance of the Traveller and the Tools of the Worshipper
Ha ennyi olvasásra nincs sem ideje, sem energiája, akkor az interneten számos, hasonló összefoglalót találhat akár írott, akár képi formában, melyek levezetik, hogy az iszlám miért nem egyeztethető össze az európai társadalommal, tehát a magyar társadalommal sem. Ha Ön minél több családtaggal, baráttal, munkatárssal, osztálytárssal és tanítvánnyal megosztja ezt az összefoglalót, és minél több magyar ember megérti, hogy miről van szó, akkor csökken az esélye annak, hogy magyar városok és városrészek számos nyugat-európai, kanadai, amerikai és ausztrál város és városrész sorsára jussanak” – fejezi be a debreceni Cívishír olvasója.
Szabad Riport
Források: Fb, – Cívishír – Index