2015. június 7., vasárnap

Az Izraeli Védelmi Erők a legrosszabb forgatókönyvet gyakorolják

irondome

A biztonsági erők egy olyan szőnyegbombázásra készülnek, amivel az Iron Dome rakéta védelmi rendszer nem képes megbirkózni, tudta meg Arutz Sheva, nevüket elhallgatni kívánó forrásoktól.
A feltételezett forgatókönyv szerint, ami akár idén nyáron megvalósulhat, a támadás első napján akár 4000 halálos áldozat is lehet izraeli oldalon.
„Irán arra készül, hogy intenzív tűz alá vegye Izraelt,” figyelmeztetett Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy újságírók számára a hétvégén tartott tájékoztatón.
„Az irániak a világ legfejlettebb fegyvereit helyezik el Libanonban és megerősítik a Hezbollah-t, hogy bármilyen célpontot képesek legyenek eltalálni Izraelen belül,” idézi Netanjahut a Makor Rishon.
„Egy második frontot próbálnak kialakítani a Golán fennsíkon és persze Gázában is.”
„Világrengető sokk”
Ehud Barak, korábbi miniszterelnök és védelmi miniszter szintén az elmúlt héten kongatta meg a vészharangot a Hezbollah új képességeit illetően, kijelentve, hogy a szervezet komoly csapást mérhet Izraelre, amire az ország nincs felkészülve.
„Ellenfelünk elszánt és semmilyen fronton sincs okunk az önelégültségre,” mondta. „Nem lehetünk elégedettek és nem tekinthetünk magától értetődő tényként az előnyünkre, mintha az valami Isten adta fölény lenne.” A fölény a kemény munka eredménye. Soha nem kellett még 100 000 rakétával szembenéznünk és nem foglalkoztunk még ezeknek a rakétáknak a pontosságával sem. Amikor a rakéták pontosak, akkor nem egyszerűen nagyobb mennyiségről van szó, ugyanabból. Ez egy egészen más dolog.”
„Az ország kénytelen levonni a következtetéseket,” figyelmeztetett Barak. „Egy ilyen kihívásra nem válaszolhatunk azzal, hogy minden lehetséges helyről [ahonnan rakétavédelmi rakétákat indítani lehet] rakétákat lövünk ki. Ezek nagyon drága dolgok. Az Iron Dome, a Magic Wand, az Arrow és Super-Arrow nagyon drága projektek.”
„A biztonság védelmét nem lehet túlértékelni,” tette hozzá. „És nem lehet eltúlozni azt a világrengető sokkot, ami a felkészülés elmulasztása esetén érhet bennünket, ha kiderül, hogy nem értettük meg egy ilyen jellegű kihívás sürgősségét és gyakorlati aspektusait és annak szükségességét, hogy ezeket a gondolatokat világos következtetésekké alakítsuk, és hirtelen olyan helyzetben találjuk magunkat, amelyben nem leszünk képesek lassan és komótosan a bunkerig elsétálni, abban a bizonyosságban, hogy semmi sem történhet, mint ahogyan az a Protective Edge hadművelet esetében történt. Ezeket a dolgokat most kell elvégezni és nem szabad várnunk.”

Thea: A fenti cikket minden változtatás nélkül tettem közzé. Mit gondoltok, ezúttal valós a veszély vagy a szokásos retorikát halljuk? Tudjuk, hogy Izrael (és az USA) már évek óta fontolgatja Irán megtámadását, diplomáciai ürügyként változatlanul az önvédelmet, vagyis Irán atomprogramját használva, azzal a különbséggel, hogy mostanában az USA játssza a békére törekvő közvetítő szerepét, sokak szerint azért, hogy egy tényleges támadás esetén elmondhassa, hogy ő mindent megtett a béke érdekében.
A vélemények megosztásakor kérek mindenkit, hogy emlékezzen: a lakosság nagy része mindkét oldalon a politikai hatalom és manipuláció áldozata. „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson”, mindenhol és minden oldalon. A sajátjai között is.
Ezt elkerülni mindkét szélsőségtől elfordulva, a keskeny úton haladva lehet. „Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Máté 7:14) Ez is a mi döntésünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése