Egy júniusban elvégzett közvélemény-kutatás eredményei szerint az ukránok mintegy 30%-a úgy gondolja, hogy a korrupt politikusok halált érdemelnek, 41%-uk pedig úgy véli, hogy a korrupciót életfogytiglani szabadságvesztéssel kell büntetni. Az Ukrajna összes régiójára kiterjesztett felmérést június 8 és 13 közt végezte a SocioStreamAG közvélemény-kutató intézet. Jelena Bojarkina, a cég vezetője szerint a megkérdezettek 22%-a úgy gondolta, hogy a korrupciót ehhez hasonló radikális fellépéssel sem lehet megszüntetni. A válaszadók mindössze 5%-a gondolta úgy, hogy a korrupció elleni harc jelenlegi formája valós eredményre vezet.
Ukrajnában a halálbüntetést 2000-ben törölték el, mikor a parlament megszavazta a büntetőtörvénykönyv módosítását. Ukrajnában az utolsó kivégzést 1997-ben hajtották végre.
2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje egy interjú során kijelentette, hogy az Egyesült Államok Ukrajna destabilizálására készül, és erre a célra több mint kétezer zsoldost vontak össze Bécs környékén. 2013 novemberében álcivil tüntetések kezdődtek Kijevben. 2014 február végére a legitim kormányt eltávolították a hatalomból.
A kijevi puccsot követően egy atlantista kormány jutott hatalomra, ami 8 hónapon át demokratikus felhatalmazás nélkül kormányzott. Az országgyűlési választások kiírásának idejére az állami vagyon tekintélyes részét kiértékesítették amerikai befektetőknek. A Szabad Európa Rádió szerint Petro Porosenko magánvagyona egyéves elnöksége alatt sokszorosára nőtt, és az oligarchák nagyobb hatalommal bírnak, mint korábban bármikor. Ukrajnában az atlantista hatalomátvétel óta sokszorosára nőtt a élelmiszer és benzin ára. A gáz és villany ma négyszer annyiba kerül, mint Viktor Janukovics – Ukrajna utolsó legitim államfője – elnöksége alatt.


http://hidfo.ru/2015/06/minden-harmadik-ukran-felakasztana-az-atlantistakat/