2015. április 25., szombat

Nem törődnek a törvénnyel a végrehajtók?

– Otthonvédelem – Elszámoltatás –
MNO: Úgy tűnik, fittyet hánynak a végrehajtók az Országgyűlés által nemrég módosított törvényre, amely többek között úgy rendelkezik, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnökségi tagjait csak egyszer lehet újraválasztani.
A köztestületben pénteken tartottak választásokat, s a szervezethez közeli forrásaink szerint a voksolás eredménye úgy alakult, hogy ismét helyet kapott az elnökségben Császti Ferenc, aki ciklusok óta vezető tisztséget tölt be. Úgy tudjuk, Orell Zsolt korábbi elnökségi titkár szintén tisztségviselője lesz a kamarának, habár őt is már többször megválasztották.
Elnökségi tag lett továbbá Balogh Ágnes végrehajtó, akiről megírtuk, hogy ellentmondást nem tűrően végzi munkáját, s nemrég egy néhány ezer forintos parkolási bírság miatt egy budapesti férfi minden vagyonára rátette a kezét, és az adós összes számlájáról levonta a tartozást.
A hétfős vezetőségben helyet kap továbbá Lukács Tamás, Tóth Dénes, Váradi Zoltán és Schadl György önálló bírósági végrehajtó is. Utóbbi neve azért érdekes, mert úgy tudjuk, ellene is indult korábban büntetőeljárás, csakúgy, mint Császti Ferenc volt alelnök ellen.
MNO



Az Igazságügyi Minisztérium törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva megvizsgálja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara közgyűlésén hozott határozatok törvényességét, és a mindenkire egyaránt vonatkozó szabályok betartatása érdekében megteszi a szükséges jogi lépéseket.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara 2015. április 24-én tartotta meg – korábban az eredetileg tervezettnél – közgyűlését. Az Igazságügyi Minisztérium törvényességi felügyeleti jogkörében eljárva haladéktalanul megvizsgálja a közgyűlés által hozott határozatokat. Amennyiben valamelyik határozat ellentétes a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénnyel, akkor a törvényesség helyreállítása érdekében az Igazságügyi Minisztérium megteszi a szükséges lépéseket: felhívja a kamarát a jogszabálysértés megszüntetésére. A kamara köteles a megadott határidőn belül a jogszabálysértés megszüntetése iránt intézkedni, ennek elmaradása esetén a törvényességi felügyeletet gyakorló tárca ezt bírósági úton fogja kikényszerítetni.
A jogszabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak. Az igazságügyi kormányzat eltökélt, hogy az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése érdekében a bírósági végrehajtás ügyét megnyugtatóan rendezze, úgy, hogy a jogintézmény szerepét megfelelően be tudja tölteni.
Igazságügyi Minisztérium

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése