2015. március 17., kedd

Polina. Élt hat évet.

A valcmanista megszállás alatt nyögő Konsztantyinovkában tegnap délután Valcman latorhordájának egy részeg sofőrje által vezetett páncélos elütött egy asszonyt, két gyermekével. A sérültek között volt egy hatéves kislány Polina, aki a kórházba szállítás közben belehalt a sérüléseibe.
polina
Konsztantyinovka lakói pedig-érthetően-eléggé idegesek lettek a történtek miatt.

Kora estére már körbevették a városban tanyázó martalócok parancsnoki épületét, és kezdték kifejezni elégedetlenségüket. Este már latorpáncélosok égtek.
kon
erősítés

Késő este Artyemovszkból erősítés érkezett Konsztantyinovkába. Két helikopterrel pedig Kramatorszkból az éjszaka folyamán befutott a jobbszektoros bosszúosztag is, és elkezdték lőni a civileket.
De Konsztantyinovkán kívül is “zajlott az élet” Donbasszban.
Donyeck délnyugati városrészét egyébként mára virradóan 10 nagyerejő tüzérségi sortűzzel súlytotta a valcmanista latortüzérség.
Kora estétől kezdődően özönlik a martalóchorda (Гранитноe)Granyitnojeba, (Мирноe)Mirnojeba, (Староигнатьевкa)Sztaroignatyevkába és (Каменкa)Kamenykába.
Volnovahában-helyszínről érkezett beszámolók szerint-már a latortechnika száma is fölülmúlja a helyi civilek létszámát.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/17/polina-elt-hat-evet/

Donbasszban heves szenvedélyeket szított a tegnap délutáni konsztantyinovkai esemény, és az azt követő eseménysor. Ráadásul az ügy meglehetősen komoly teret kapott-viszonylag tárgyilagos módon-a világ mainstream médiáiban is, ami csillapítólag hatott valcman vérszomjas martalócainak viselkedésére.
Konsztantyinovka ma délelőtt
Az éjszakai “összecsapások” során tucatnyi civil tiltakozót letartóztatott a rendőrség, míg 14 embert a jobbszektoros bűnbandák hurcoltak el ismeretlen helyre.
Donyecket ma napközben is 19 alkalommal lőtte a valcmanista latortüzérség. Avgyejevkai fészkeikből ágyúzták a város Kijev és Kujbisev lakókerületeit.
Több alkalommal nyitottak tüzet a “Butovka” bányaüzemre is.
Ugledart és Szpartakot szintén 122-es és 152 kaliberű lövegekkel lőtték.
Mariupol térségében két-a lakosság részére tűzifát szállító-Kamaz teherautót lőttek ki a lesben álló bérgyilkosok. Mindez az EBESZ megfigyelőinek szeme láttára történt. Az esetről a szervezet jelentést készített. A támadásban elesett két népfelkelő.
A népköztársaságok fegyveres erői mindenben tartják magukat a Minszk-2 megállapodás előirásaihoz, a provokációkra nem válaszolnak.
Szcsasztyjéba ma 30 latortank és mintegy hatszáz friss martalóc érkezett.
https://balrad.wordpress.com/2015/03/17/donbassz-ma-25/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése