2015. március 6., péntek

Egy iraki országgyűlési képviselő szerint az amerikaiak támogatják az ISIS-t

Hídfő.net.ru | ISIS amerikaiak támogatják
Egy iraki országgyűlési képviselő, Kazim Al-Aradzsi bejelentette, hogy pártja birtokában van olyan dokumentumoknak, melyek bizonyítják, hogy az amerikai kormány fegyvereket és katonai segítséget biztosít az "Iszlám Állam" nevű terrorszervezetnek. A Badr frakció politikusa csütörtökön osztotta meg ezt az információt a parlamenttel, és egyben azt is bejelentette, hogy a közeljövőben nyilvánosságra hozzák ezeket a bizonyítékokat.
A Badr Szervezet a korábbi Badr Brigádok utódszervezete, ami a Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának katonai szárnyaként 1983-ben alakult meg az Irán és Irak közti háborúban, főként Iránban élő iraki emigránsokból. A 2003-as amerikai megszállás óta a szervezet hivatalos párttá vált, bár katonai szárnyukat nemhivatalos formában megtartották, és harcolnak az ISIS ellen. Egyik látványos eredményük Diyala provincia februári felszabadítása, melyben aktívan részt vettek.
Al-Aradzsi nem először állítja, hogy az Egyesült Államok közvetlenül fegyverzi és segíti a terrorszervezetet. Januárban Hadi Al-Ameri, a Badr főtitkára jelentette ki a Press TV iráni sajtóorgánumnak adott interjúban, hogy amerikai repülőgépek dobtak le fegyverszállítmányokat az ISIS által ellenőrzött Szalahuddin provinciában. Az ISIS terrorista sejtek elpusztítása után gyakran találnak amerikai gyártmányú fegyvereket, amit az amerikaiak azzal indokolnak, hogy bizonyára más ellenzéki csoportoktól kapták. A pát azonban azt állítja, hogy az amerikai repülőgépek rendszeresen szállítják az ellátmányt és fegyvereket a terroristáknak. Az erre vonatkozó bizonyítékokat a közeljövőben nyilvánosságra hozzák (ha addig nem lesz rejtélyes autóbalesetük, vagy nem lesznek véletlen útszéli robbantás áldozatai).

http://www.hidfo.net.ru/2015/03/06/egy-iraki-orszaggyulesi-kepviselo-szerint-az-amerikaiak-tamogatjak-az-isis-t

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése